A reiki története a kezdetektől napjainkig

A reiki története, Mikao Usui - Chujiro Hayashi - Hawayo Takata

A reiki története egészen a 2000-es évekig főként egy szájról-szájra továbbadott történet alapján adódott át, mely Hawayo Takata reiki mestertől eredt. E szerint az 1920-as években a kyotoi Doshisha Egyetem dékánja, Mikao Usui, Jézus kézrátételes gyógyítását kutatta és 21 napos böjtölést követően a megvilágosodása során kapta meg a reiki szimbólumokat, melyek segítségével képessé vált a gyógyításra és dolgozta ki reiki néven elterjedt módszerét. Bár az interneten és sok reiki könyvben is fellelhető ez a legenda, ma már tudjuk, hogy nem ez a teljes igazság. A reiki történetére úgy derült fény az 1990-es évek végén, hogy nyugati reiki mestereknek sikerült még élő japán reiki tanárokkal kapcsolatba lépni és megtalálták Mikao Usui kőbe vésett sírfeliratát és más forrás dokumentumokat, élő visszaemlékezéseket, amiből rekonstruálhatóvá vált a történetiség.

Az alábbi rövid összefoglaló a reiki történetéről segít áttekinteni a 90 éves ívét e japán módszernek és segít magyarázatot adni olyan felmerülő kérdésekre mint például miért van olyan sok irányzat, merre tart a módszer jövője.

A reiki eredete, alapítója és története 1926-ig

Ma már bizonyított tény, hogy a reiki 100%-ig japán gyökerű: nincsenek atlantiszi, tibeti eredetű kapcsolódásai, ezek hitelesen nem igazoltak. A szellemi gyógymód keletkezése 1922-re tehető, azaz nincsen több száz / ezer éves múltja. Mikao Usui nem a kézrátételes gyógyítást fedezte fel – számos kézrátételes gyógymód korábban is létezett –, hanem az általa kidolgozott testet, elmét harmonizáló spirituális módszert, aminek fontos eleme volt az energia gyógyítás és a meditáció gyakorlása mellett a Gokai (öt életszabály) rendszeres recitálása és követése,  valamint a Meiji császár waka verseinek kántálása (melyre egyfajta szellemi táplálékként tekintettek).

Mikao Usui – az alapító – életéről viszonylag kevés információ maradt fenn, egyik leghitelesebb forrása életének saját sírjának sírfelirata.

Mikao Usui 1865. augusztus 15-én született a Yamagata kerületi Taniai faluban egy ősi szamuráj család leszármazottaként. Élete során számos foglalkozása volt és különböző széles körű tanulmányokat folytatott, nős volt és 2 gyermeke is született. Miután 1919-ben csődbe ment a vállalkozása, ez személyes életének kríziséhez vezetett, mivel nehezen tudta annak tényét feldolgozni. Így olyan kérdésekre kezdte keresni a választ, hogy miért vagyunk itt a Földön és mi az élet értelme. Majd szakítva a világi életével 3 évre elvonult egy zen kolostorba, hogy elérje a megvilágosodást, a  tökéletes belső csend és béke állapotának megtapasztalását (An Jin Ryu Mei). Ez minden erőfeszítése ellenére nem sikerült, így tanácsot kért a zen apáttól, aki ezt mondta neki: “Talán meg kellene tapasztalnod a halált”.

Így 1922. márciusában a Kyoto közeli szent helyen, a Kurama-hegyen böjtölésbe és meditációba kezdett. Úgy tartják a 20-21 nap környékén egy erős lökést érzett a fejében, majd elvesztette az eszméletét. Magához térve frissnek érezte magát, egynek az Univerzummal megtapasztalva a megvilágosodottság (satori) állapotát. Úgy tartják, amikor lefele jött a hegyről egy kiálló cédrus fa gyökerébe beleütötte a lábujját, mely vérezni kezdett. Odakapva a kezét azt vette észre, hogy a kezéből áradó reiki energia hatására csökken a fájdalma és a seb összehúzódik. A második tapasztalat az volt, amikor a reiki segítségével meggyógyította a fogadós lányának feldagadt arcát. Visszatérve a kolostorba, az apát megerősítette, hogy elérte a megvilágosodottság állapotát, arra biztatva Usui mestert kezdje el széles körben tanítani módszerét, melyet Usui Reiki Kezelés Módszer az Elme és a Test Fejlesztésére néven hívott.

1 hónapig otthon alkalmazta a módszert a családján, majd 1922 áprilisában megalapította az Usui Reiki Ryoho Gakkai nevű szervezetet. 1923-tól kezdi el a szimbólumok használatát. Szintén ebben az évben a tokyoi földregést követően dolgozza ki a behangolás rendszerét. 1925-ben több tengerész tiszt kezd el tanulni nála: Kaiji Tomita, Chujiro Hayashi, Juzaburo Ushida, Kanichi Taketomi. Usui sensei fáradtságot nem kímélve tanít Japán szerte. 1926 március 9-én végzetes agyvérzésben eltávozik. Az elbeszélések szerint egy reiju (behangolás) közben érte a tragédia Fukuyama városában. Haláláig kb. 2000 embernek adta át a reikit, akik közül 20 vált tanárrá.

A reiki története 1926-1945-ig

A Gakkai vezetését Juzaburo Ushida sensei veszi át, aki 1927 februárjában egy síremléket állítatott mesterének, mely ma is látogatható Tokyoban. Szintén ebben az évben Hayashi sensei egyik tanítványa Tatsumi sensei eléri a tanári szintet.

1928-ban Usui mester tanítványa Toshihiro Eguchi saját iskolát alapít Eguchi Te-no-hira Ryoji Kenkyukai néven. (Kézrátételes Gyógymód Kutató Társaság) 1930-ban Eguchi kiadja könyvét: Te-no-hira Ryoji Nyumon címmel: (A tenyérrel való gyógyítás bemutatása)

A Gakkai szervezet aktív működésének eredményeképpen a taglétszám hamarosan (1929) eléri a 7000-es taglétszámot, ugyanakkor a háború közeledtével egyre nehezebbé válik a működés.

Dr. Chujiro HayashiDr. Chujiro Hayashi, nyugdíjazott hajós kapitányként, hajóorvosként 1925-ben, 47 évesen lett Miako Usui tanítványa és igen tehetséges gyógyítóként még ebben az évben eléri a shinpiden, tanári fokozatot. 1929-ben elhagyja a Gakkai szervezet és hamarosan megalapítja a saját iskoláját, a Hayashi Reiki Kenkyukai-t. Híres tokyoi gyógyító klinikája 16 kezelővel 8 kezelő ággyal működött. Hayashi sensei integrálja orvosi tudását a reikibe, saját kezelési útmutatót dolgozva ki, bevezeti a kezelőágy használatát és hogy egyszerre több ember is kezel egy embert. A 30-as években Japán szerte számos szemináriumot tart Tokyoban, Osakában, Ishikawában, Hokkaidoban, Hawaiion.

Wasaburo Sugano 1928-ban kezdi meg reiki tanulmányait Hayashi mesternél miután mindkét gyermekét elveszti TBC fertőzésben, szerencséjére feleségét sikerrel kezeli ki és híres gyógyítóvá válik és később tanári fokozatot szerez.

Chiyoko Yamaguchi (leánykori vezetékneve Iwamoto) szegény család gyermekeként a Sugano család tagjaként nő fel fogadott gyermekként és itt tapasztalja meg a reikit, vágya, hogy maga is reiki gyakorlóvá váljon, mely 1938-ban teljesül. Hamarosan híres gyógyítóvá válik és 1940-ben Hayashi mester jóváhagyásával Sugano nagybácsikájától kapja meg a tanári fokozatot. Shosuke Yamaguchi úrhoz megy feleségül és Manchuriaban családi vállalkozás indítanak, a háború után 4 gyermekük születik.

1933-34 körül Usui mester egy másik tanítványa, Kaiji Tomita megalapítja a “Tomita Teate Ryohokai” -t (Tomita Kézrátételes Gyógymód Központ), ír egy könyvet Reiki To Jinjutsu – Tomita Ryu Teate Ryoho címmel. (Reiki humanitáriánus munka – Tomita Ryu Kézrátételes Gyógyítás)

A hawaii származású Hawayo Takata (1900-1980) 1935-ben hallva Hayashi sensei reiki klinikájáról súlyos betegségéből gyógyul fel Tokyoban és ez a lelkesedés afele viszi, hogy maga is megtanulja a módszert és gyógyító klinikán elég gyakorlatot szerez, hogy 1936-ra elérje a tanár asszisztens szintet. Ezután hazautazik Hawaiira, hogy ott népszerűsítse a reikit és 1937-1938 fordulóján meghívja mesterét és számos szemináriumot vezetnek közösen népszerűsítve a reikit Hawaiion, a folyamat végén Hawayo Takata tanári (shihan) átadásban részesül 1938-ban. A reiki hawaii terjedésének a háború kirobbanása, a Pearl Harbor incidens lehetetleníti el.

1940. május 10-án Chujiro Hayashi sensei öngyilkosságot követ el – felvágja az ereit -, miután nem akar részt venni a háborúban és hogy a családja elkerülje a parancs megtagadással járó megtorlást és szégyent. Hayashi sensei haláláig összesen 13 tanárt avat, beleértve feleségét Chie Hayashi-t, aki tovább viszi a Hayashi Reiki Kenkyukai-t egészen annak 1955-ös bezárásáig.

A reiki története 1946-tól napjainkig

A háborút követően az amerikai megszállással Japánban betiltanak minden alternatív gyógymódot. Így ezen csoportok számára két lehetőség állt fenn: vagy átalakulnak vallásos csoporttá vagy zártan a nyilvánosság kizárásával folytatják a működésük. A reiki gyakorlói az utóbbi mellett döntöttek, így pl. a Gakkai szervezet is teljesen zárttá válik. Azonban számos családban folytatják a reiki tradíciójának őrzését. Ennek következtében a reiki teljesen kimegy a köztudatból és elfelejtődik Japánban az 1970-es évekre. (noha az 1940-es években több mint 1M japán reiki gyakorló volt!)

Hawayo Takata az USA-ba költözik, ahol először csak kezeléseket végez és majd csak az 1970-es évektől kezd el tanítani. Egy 1975-ös plakátján azt állítja, ő az egyedüli tanára az Usui Reiki Gyógymódnak – ez joggal hihette, hiszen a Gakkai épülete bomba találatot kapott és megszakadt minden japán kapcsolata. Haláláig 22 tanár fokozatú tanítványa lesz, melyek közül elsőként Virginia Samdahl 1976-ban szerzi meg a reiki mester címet kifizetve a 10.000 dolláros tréning díját. Takata asszony 1980. december 11-én szívinfarktus következtében távozik el.

Takata tanítványai 1982-ben összehasonlítják, amit tőle tanultak és rájönnek, hogy mindenki egy kicsit másképp tanulta a szimbólumok rajzát, a behangolás eljárást vagy a kezelés pozíciónak sorrendjét. (a szóbeli tanítás mellett a tanfolyam tananyaga nem volt teljesen kötött)

Phyllis Lei Furumoto

1983-ban megalakul a Reiki Alliance (Reiki Szövetség) és standardizálják az Usui Shiki Ryoho tananyagát, vezetőjének Phyllis Lei Furumoto-t választják meg.

A Reiki Alliance mai napig működő aktív közösség, mely folytatja a mukáját Phyllyis 2019. március 31-én bekövetkezett eltávozásátkövetően is. Johannes Reindl-t, egy osztrák reiki mestert választotta Phyllyis a vonal örököséül közvetlen halála előtt.

1983-ban Barbara Weber Ray kiadja a The Reiki Factor (A Reiki tényező) c. könyvét és megalapítja a The Reiki Association (A Reiki Egyesület) szervezetet mely később The Radiance Technique International Association Inc. (A Sugárzó Technika Nemzetközi Szövetség Inc) néven működik tovább.

1985-ben Mieko Mitsui (dr. Barbara Weber Ray tanítványa) elkezdi a reiki 1. és 2. fokozatának tanítását Japánban.

1991-től Frank Arjava Petter és felesége elkezdik mind a három szintjét oktatni a reikinek Sapporoban.

1995-ben megjelenik Toshitaka Mochizuki: Iyashi No Te (Gyógyító Kezek) c. könyve.

1997-ben meghal Usui sensei egyik közvetlen tanítványa Yuri in tendai apáca. Szintén ebben az évben meghiúsul Phyllis Lei Furumoto és Kimiko Koyama (későbbi 6. Gakkai elnök) történelmi találkozója.

1997-ben Phyllis Lei Furumoto benyújtja az Usui Shiki Ryoho és Usui Rendszer védjegyeket, melyet elutasítanak.

1999-ben megszervezik az első Nemzetközi Usui Reiki Ryoho konferenciát (Usui Reiki Ryoho International) Vancouverben számos reiki mester részvételével a világ minden tájáról, melyet további 3 konferencia követ: 2000 (Kyoto), 2001 (Madrid), 2002 (Toronto), 2003 (Silkeborg).

1999-ben megalapul a Jikiden Reiki Intézet Chiyoko és Tadao Yamaguchi vezetésével, akiket nyugati reiki mesterek felkérnek, hogy tanítsák nyilvánosan a japán tradicionális reiki 1930-as tanítását ahogy azt Dr. Chujiro Hayashi sensei oktatta.

Hiroshi Doi 2000-ben kiadja Modern Reiki Gyógymód című könyvét és elkezdi tanítani Gendai Reiki néven saját rendszerét, mely egy hibrid formája a japán és a nyugati reikinek.

2000-ben Hyakuten Inamoto, Chiyoko Yamaguchi tanítványa saját iskolát indít Komyo Reiki Kai néven.

Az 1980-as évektől kezdve számos reiki mester független tanárként is oktatja a reiki illetve további kb 300 reiki irányzat is kialakult világszerte a fentebb említett szervezeteken kívül, melyek nagy része a nem hagyományos tanítást viszi tovább, ugyanakkor természetesen léteznek kevésbé ismert ismert nyugati és japán tradicionális iskolák is.

Összefoglaló a reiki elmúlt 25 évének történetéhez

1985-től a reiki népszerűsége exponenciálisan növekszik. Mára sok millió ember gyakorolja a reiki a világ minden táján. Ez együtt járt a különböző reiki irányzatok és szervezetek számának növekedésével is. A különböző tanátadási vonalakon létrejött reiki iskolák tanításai így sokszor különböznek, melybe a nyugati vonalakon sok esetben begyűrűzött a new age tanításai, melyet a nem tradicionális reiki jellemzőiként említenek.

A 2000-es évektől megfigyelhető egyfajta összeolvadás a reiki japán és nyugati ága között, így nyugaton is egyre többen tanítják a hagyományos japán kezelési technikákat, ugyanakkor sok helyen hiányzik a reiki japán gyökereinek átadása. (ez jellemző Magyarországon is)

Érdekes módon Japánban a reiki nyugati ága vált népszerűvé, ennek oka, hogy a japánok számára a külföldi dolgok váltak értékessé és régi tradíciók értéke megkopott. Ezzel párhuzamosan Japánban jelen van számos ismert és nem ismert japán reiki iskola is, melyek megőrizték az eredeti tanítást, ilyen pl. a Jikiden Reiki. A korábban említett Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezet a mai napig zártan működő pár száz tagú kis közösség, mely továbbra sem tart nyitott képzéseket és csak meghívásos formában lehet taggá válni, jelenlegi elnöke Takahashi sensei.

A reiki alkalmazása a nyugati országokban egyre több helyen elfogadottá vált az utóbbi években és kiegészítő kezelésként használják több kórházban és számos tanulmány mutatja e módszer eredményességét. Ugyanakkor a reiki, mint kiegészítő gyógymód számos helyen még nem elfogadott, furcsa számba megy. Jogi szempontból közérzetjavító, relaxáló terápiának minősül a legtöbb országban és nem lehet gyógyító tevékenységként megnevezni.

A reiki története és jelene Magyarországon

A reiki Magyarországra az 1990-es évek elején érkezett meg és több tanátadási vonal van jelen az Usui Shiki Ryoho irányzatban ( Usui / Tradicionális Reiki néven is ismert), mely Hawayo Takatától ered és melyet magyar független reiki mesterek (nem tartoznak külföldi szervezetekhez) tanítanak.

Szintén népszerűvé vált a 90-es években megjelenő F. E. Eckard Strohm féle “keresztény” RAI reiki is, melyet sokan nem tartanak valódi reikinek az élő tanátadási vonal hiánya és a megváltoztatott koncepciók miatt. Ezen kívül számos bizonytalan eredetű iskola is jelen van: Egyetemes Reiki, ERO (European Reiki Organisation), Reiki Base of Hungary, Healing Reiki System, MAG -DNS Reiki, Usui-Do, Colorado Reiki RyoCo, Violet Reiki, Kundalini Reiki néven megjelenő irányzatok.

Magyarországon elérhető a hagyományos megközelítést követő és élő tanátadási vonallal rendelkező Gendai Reiki és Komyo Reiki és a Jikiden Reiki irányzatok is.

Források, ahol még többet tudsz olvasni a témában:

  • http://www.threshold.ca/reiki/Reiki_styles.html
  • http://www.aetw.org/reiki_history_tl.html
  • Frank Arjava Petter: This is Reiki: Transformation of Body, Mind and Soul from the Origins to the Practice
  • Bronwen and Frans Stiene: Reiki Sourcebook
  • Don Beckett: Reiki, The True Story: An Exploration of Usui Reiki
  • Szabó Gábor: Reiki A-tól Z-ig

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Szerző:

Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36 70 414 0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

  • 2020. január 18-19. (Szo-V)
  • 2020. február 8-9. (Szo-V)
  • Helyszín: AUM Jógaközpont PEST – Budapest, VII. ker.

KÖVESS ENGEM

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on pinterest

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Töltsd le ezt az ingyenes minikönyvet, mely lerántja a titkot a reikit övező legendákról!

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!