Energiagyógyászat: eredete, háttere, alap fogalmai, kapcsolata a reikivel

Energiagyógyászat kezelés

Az energiagyógyászat és a bioenergetika az egyik legősibb testi-szellemi gyógymód. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a világot misztikus sugárzások, energiamezők és rezonanciák hatják át és ez jelen van az emberi testben is, mely erős kölcsönhatásban van annak fizikai és szellemi egyensúly állapotával. Tehát az energetikai harmónia megbomlása vezet el végül a különböző tünetekhez, amit az energiagyógyászok – különböző spirituális technikák segítségével – megpróbálnak kezelni.

Az energiagyógyászat eredete, története

Az emberi testben jelen lévő különböző energia rétegek és az erről alkotott tudás abszolút nem új. Számos ősi, több ezer éves tradíció beszél erről a koncepcióról:

  • Indiából ered a prána (univerzális energia) fogalma, amit az élet alapvető alkotórészének és forrásának tekintik. A prána, az élet lehelete, minden formáján áthalad és életet ad neki és az indiai filozófia szerves része.
  • Kínából ered a Chi fogalma, amit életenergiának fordítanak. Az összes anyagot ez az egyetemes energia alkotja és magán átengedi, mely két poláris erőből áll: yin és yang.  Ha a ying és yang kiegyensúlyozottak, az élő rendszer fizikai egészséget mutat. Az akupunktúra művészete e két poláris erő kiegyensúlyozására összpontosít. Érdekességként megemlíthető, hogy a ying és yang szimbólum i.e. harmadik században jött létre és két minőséget jelenít meg: yin: éjszaka, béke, lágyság, nőiesség, lélek; míg a yang: nap, aktivitás, határozottság, férfiasság, intelligencia.
  • Jóval kevésbé ismert tény, hogy a dél-amerikai őslakos kultúrák (Hopik, Inkák, Maják) sámánjai szintén aktív művelői az energiagyógyászatnak és 9 energia központról, csakráról tesznek említést, melyet, ha megtisztítunk akkor elérhetjük a szivárvány testet, melyen keresztül beléphetünk a halálon túli Spirituális Világba.
  • A 20. század első felében Dr. Wilhelm Reich érdeklődött az egyetemes energia iránt, amelyet „Orgon” néven nevezett. Tanulmányozta az emberi testben lévő orgon áramlási zavarok és a fizikai és pszichológiai betegségek kapcsolatát. Felfedezte, hogy az energiablokkok felszabadításával képes megtisztítani a negatív mentális és érzelmi állapotokat.
  • Dr. John és Eva Pierrakos a 20. század második felében kifejlesztette a Core Energetics módszert, amely a belső gyógyulás egységes folyamata és az összes test (fizikai, éteres, érzelmi, mentális és szellemi) egyensúlyának megteremtésére törekszik az egész ember harmonikus gyógyulása érdekében. A Core Energetics elmélete abból a feltevésből származik, hogy az érzelmi, mentális és fizikai zavarok az energia blokkok tüneteit jelentik meg, mivel az egyén adaptív válaszként reagál a gyermekkori környezeti hiányokra vagy sérülésekre.
  • A biológiai mező kifejezést 1992-ben a CAM gyakorlóinak és kutatóinak ad hoc bizottsága javasolta, amelyet az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetnél (NIH) az újonnan létrehozott Alternatív Orvostudományi Hivatal (OAM) hívott össze. Ennek hátteréről bővebben itt olvashatsz.

Az energiagyógyászat háttere, alap fogalmai

Napjainkban egyre inkább elfogadott szemléletmód, hogy nem csak a fizikai síkunk határoz meg, hanem létezik egy szemmel nem látható másik testünk is.

Az energiagyógyászat azon módszereket foglalja össze, melyek a mentális és fizikai egészséget, a lelki, a belső harmóniát jelentő jól létet a test energia rendszerének harmonizálásán keresztül valósítja meg.

Az energiagyógyászat a testet egy olyan energia rendszerként írja le, melyben az energia áramlása biztosítja a szervek egészséges működését, ez viszi a vitalitást és teremti meg az egyensúlyt. Ez egyfajta lehetőség bárki számára, hogy saját kezébe vegye a testi-lelki egészségét és egyfajta összhangot teremt újra a természet erőivel, mellyel elvesztettük a kapcsolatot.

Ily módon az energia közvetítés maga az „orvosság” az energia rendszerben, mely kihat a fizikai testre és az érzelmi állapotra is. Az energia kezelés lehet preventív jellegű vagy ha már vannak tünetek, akkor azokra célzottan is adható akár a hagyományos és más alternatív kezelések mellett.

Ma már szinte közhely, hogy minden energiából áll, még az anyag is, ami az energia egy igen sűrű formája. Az életenergia alapvető forrásainak az alábbiakat tartják:

  • napfény
  • levegő
  • föld
  • víz
  • növények

A fizikai testet egy úgy nevezett fénylő energia test, az aura veszi körbe, ennek különböző rétegei vannak, melyről írtam egy korrábbi cikkben. Az életenergia a különböző energetikai központokon keresztül szívódik fel és jut el a test minden pontjára.

A legismertebb energiaközpont rendszer leírás ami Indiából ered a csakrák, de ezen felül természetesen több energiaközpont is lehetséges az eltérő rendszerekben. A csakrák elhelyezkedéséről, működéséről tekintsd meg ezt a Youtube videót ITT, illetve, ha az egyensúly megbomlik a  csakrák problémái tünetekben jelentkezhet. Továbbá figyelmedbe ajánlom a dél-amerikai csakra megközelítést is.

Az energia rendszer „erei”, elosztói az úgy nevezett meridiánok (ez kínai eredetű megközelítés), amik szoros kapcsolatban van az egyes szervekkel, erről ITT és ITT olvashatsz. A fő meridiánok mellett nagyon sok mellék meridián, energia csatorna van, ami segíti a test energia működését.

A test energetikai állapota és a fizikai-lelki egészség szorosan összefügg egymással. Ha pl. sérülés történik a fizikai testben, vagy lelkileg súlyos csapás ér, ennek energetikai lenyomata keletkezik. Ha az energetikai egyensúly megbomlik előbb-utóbb ez fizikai tünetekben nyilvánul meg.

Ezért az energiagyógyászat ebbe a folyamatba képes beavatkozni és törekszik a harmóniát újra megteremteni az energia testben, aminek közvetett hatása lesz a testre és a mentális állapotra. Ez azt is jelenti, hogy preventív jelleggel már akkor kezelhetők az okok, amikor még komolyabb fizikai tünetekkel nem kell számolni. Az energia blokkok feloldása lényegében elgördíti az akadályt az öngyógyító folyamatok elől és a szervezet önmagát gyógyítja meg a lecsatornázott plusz energia segítségével.

Az hagyományos orvoslás ugyanakkor az életerő az energia áramlásának tényét kétségbe vonja. Így elsősorban a már a megjelent tünetek csillapítására, megszüntetésére fókuszál, azonban a korai kifejlődési szakaszban még  nem minden esetben mutatható ki a probléma. Így, ha egyszer szemlélet változás következik be, nem túlzás azt állítani, hogy az energiagyógyászat preventív hatásának nagy jelentősége lesz.

Ki képes energiával gyógyítani? Széles palettán mozognak az ezen technikát alkalmazó emberek:

  1. Vannak, akik magas szintű született képességekkel rendelkeznek.
  2. Míg a többség valamilyen tanfolyamon tanult energetikai technikát alkalmaz, mely alapulhat mentális koncentráción vagy beavatáson.

Mivel az energia gyógyászat nem vagy nehezen mérhető, így a hatékonyságról csak tapasztalati visszajelzések vannak. A módszerek a legkülönbözőbbek lehetnek.

A tanulható energiagyógyászat fajtái különböző módszerek lehetnek:
  • reiki
  • pszi-sebészet
  • szellemgyógyászat
  • prána gyógyászat
  • pránanadi (New Method)
  • kvantumgyógyítás avagy mátrixgyógyítás
  • orosz energiagyógyászat
  • tibeti energiagyógyászat
  • radiesztézia* (a fizikai környezet energia sugárzásának mérésével annak az emberi aurára gyakorolt hatásával foglalkozik)
  • orgon energia – orgonit* (Wilcheim Reich munkásságán alapul, különböző fémeket, kristályokat tömörítő piramis formájú tárgyat alkalmaznak, ami harmonizáló hatással van)
Melyik energiagyógyászat tanfolyam megfelelő a számomra?

Mivel nagyon széles a paletta, amiből választhatsz, emiatt érdemes kipróbálni, beszélni azzal az oktatóval, amit meg akarsz tanulni. Érdemes rákérdezni, hogy mennyire egyszerű/bonyolult a technika, mi a működési elve, milyen tapasztalatok vannak ezzel a technikával? És nem utolsó sorban számodra mi az ami szimpatikus, amikor energiagyógyászat tanfolyamok közt böngészel.

Reiki tanárként a reiki tanfolyamot azért tudom ajánlani mert az energetikai beavatás révén bárkiben felébreszthető ez a képesség és a reiki technikái az egyszerűségen alapulnak, azonban mentesek a dogmáktól és a vallási felhangtól és egy komplex ön és mást gyógyító, a belső harmóniát támogató japán gyökerű rendszert tanulhatsz meg.

Energiagyógyászat könyv ajánló

Magyar nyelven két könyv foglalkozik az energiagyógyászat témakörével, ha szeretnél elmélyedni ebben a témában:

  • Donna Eden & David Feinstein: Energiagyógyászat
  • Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek

A REIKI mint energiagyógyászati módszer

Magyarországon a legtöbb embernek a kézrátételes gyógyítás kapcsán a reiki jut eszébe. Sőt, tévesen az energiával gyógyítást is reikinek nevezik, noha fentebb említetten számos technikája létezik, melyből csak egy módszer. Nem régi készült egy kísérlet a reiki kezelés energetikai hatásairól, melyről videó beszámoló is készült!

A reiki azért számít különleges technikának, mert nem csak a kézrátételes gyógyításról szól. Az alapító, Mikao Usui így nevezte: Shin Shin Kaizen Usui Reiki Ryoho, azaz Usui Reiki Gyógymód az Elme és a Test fejlesztésére.

Ez a japán módszer egy olyan korban, a 20. század elején alakult ki, amikor számos különböző spirituális módszer is virágzott. Mikao Usui így ír a módszeréről:

A Reiki Ryoho egyedülálló módszer, mely az Univerzum spirituális energiájából származik, segít az emberek fizikai egészségének javításában és ennek eredményeképpen a belső béke és boldogság elérésében.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a reiki arra tanít, hogy a testünket és az elménket is fejlesszük általa és először mentálisan kell meggyógyítanunk magunkat. Ennek fókuszában a reikiben a Gokai és a Meiji császár spirituális waka versei, a meditáció és a reiki kezelés állnak.

Amikor egy ember mentálisan meggyógyul és spirituálisan egészséges, a fizikai egészség természetesen következik be.

Mikao Usui a gyógyító képességhez spontán jutott hozzá, miután 21 napos böjtölése során megvilágosodott a Kurama-hegy tetején. A reiki mint energiagyógyászat számos jellegzetes karakterrel bír:

  • A gyógyító képesség egy úgy nevezett energetikai átadással, a reiki beavatással (japánul Reiju) ébreszthető fel. Ez az energetikai átadás (tanátadási vonal) visszavezethető Mikao Usui-ig és folyamatos, ahol mindig egy élő személy adja át ezt a képességet.
  • A reiki kezelés alaptechnikái a kézrátételes energiával gyógyítás, az energia szemmel, ráfúvással közvetítése és a japán irányzatok számos masszázs elemet is használnak a hatékonyság növelése érdekében.
  • E japán módszer használ úgy nevezetet szimbólumokat is, melyek különböző funkciókkal bírnak.
  • Mellékhatások nélküli, nem lehet elrontani, azonban mindenképp érdemes figyelmet szentelni az energiagyógyítás etikája témakörének, mely hasznos ajánlásokat tartalmaz.
  • A reiki kezelés azon az elven alapul, az Univerzális Energia csatornázásával a szervezet öngyógyító folyamatait támogatjuk. A közvetített energia feloldja az energetikai blokkokat, a fizikai toxinokat, elősegítve a gyógyulási folyamatot.
  • A reiki mint energiagyógyászat módszer nem csak a fizikai testben hoz létre egyensúlyt, hanem harmonizálja az elme működését, elcsendesíti a hullámzó érzelmeket is, megtapasztalhatóvá teszi a belső békét.
  • Önmagában is használható, de kiegészítheti a hagyományos és más alternatív kezeléseket. Nem csak a tünetek kezelésére használható, nagy szerepet tölthet be a prevencióban.
  • A reiki kezelés során nem csak random / páciens visszajelzése alapján történik a test kezelése, hanem fontos szerepe van az intuitív energia érzékelésnek. Bár ez nem egy diagnózis, azonban a szkennelés, a byosen, a byogen chiryo, a reiji-ho technikák révén energetikai visszajelezést kaphatunk a kezelt személy állapotáról.

Bár Magyarországon az energiagyógyászat nem elismert természetgyógyászati ág, ugyanakkor az a potenciál, hogy bárki önmaga pozitívan képes befolyásolni a lelki-fizikai állapotát, kiemelkedő jelentőségű. Az ilyen jellegű prevenciónak ugyanis egyre nagyobb hangsúlya lesz modern világunkban és mellyel végsősoron visszaszerezhetjük a felelősséget és a kontrollt egészségünk felett.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Picture of Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító