2022-ben 100 éves a reiki!

Usui_100

Talán te se gondolnád, hogy épp idén, 2022-ben, 100 éves a REIKI ! Mikao Usui sensei a Kurama-hegyen 21 napon át böjtölve a spirituális megvilágosodás (satori) állapotát megtapasztalva spontán ébredt fel benne a gyógyítás képessége, melyet akkor ismert fel önmagában, amikor véletlenül beütötte a lábujját egy kiálló cédrus fa gyökerébe és odakapva a kezét a seb elkezdett gyógyulni, majd leérve egy faluba egy lány fogfájástól feldagadt arca is jobban lett… Szokás azt mondani, minden ami ezután történt, az már történelem.

Hogy is kezdődött és fejlődött ki a reiki módszere?

A reiki eredetét, történetét nagyon sokáig egyfajta misztérium övezte, aminek ősi, Tibetbe nyúló nyúló gyökereit sejtették… A 2000-es évek óta azonban tudjuk, hogy e módszer gyökerei Japánban erednek és a története 1922-es évben kezdődött el. Ekkoriban gyorsult fel a reiki történetiségének és eredeti dokumentumainak a feltárása, miután sikerült kapcsolatba lépni több, még élő japán reiki mesterrel. Ahogy az is tisztázódott, hogy nem volt „Reiki Ryoho” Mikao Usui előtt.

A téves vélekedéssel szemben Mikao Usui nem a kézrátételes / energiával történő gyógyítást fedezte fel – számos spirituális gyógymód korábban is létezett többek közt Japánban is  –, hanem az általa kidolgozott testet, elmét harmonizáló spirituális módszert, aminek fontos eleme volt az energia gyógyítás és a meditáció gyakorlása mellett a Gokai (öt életszabály) rendszeres recitálása és követése,  valamint a Meiji császár waka verseinek kántálása (melyre egyfajta szellemi táplálékként tekintettek). Usui sensei a módszerét Shin Shin Kaizen Usui Reiki Ryoho (Usui Reiki Kezelés Módszer az Elme és a Test Fejlesztésére) néven nevezte.

A nyilvános tanításban így ír a gyógyítás képesség felébredéséről az alapító:

„Én ezt a gyógymódot nem tanultam senkitől, sőt nem is hajszoltam a gyógyítás képességével járó spirituális erőket. Böjtölés közben egyszerre csak rádöbbentem, hogy szellemi erőt kaptam ahhoz, hogy beteg embereket gyógyítsak.”

Usui sensei a Kurama-hegyen történt 1922-es megvilágosodása mérföldkő volt a reiki létrejöttében és 1926-os halálig lerakta a módszer alapjait. Usui sensei az általa megalapított Usui Reiki Ryoho Gakkai (Usui Reiki Gyógymód Társaság/Egyesület) keretében kezdte el a gyógyító tevékenységét és képezni a tanítványait, melyek akkoriban még nem a maihoz hasonló tanfolyamok formájában zajlottak. A tanítványok együtt éltek a tanítóval, rendszeres időközönként jártak foglalkozásokra és fejlődésük mértéke szerint érték el a magasabb fokozatokat, nem az elvégzett képzés tükrében, ahogy ma szokásos.

Usui sensei gyakorlatai, tanításai az alábbi elemekből állhattak a ma ismert szemelvények említései alapján:

  • A reiki beavatás, melyet japánul reiju néven hívnak
  • A meditáció, melyet Hatsurei-ho gyakorlat néven ismerünk
  • A reiki szellemi aspektusát az öt életszabály tanítása és a kiválaszott 100 Meiji waka vers adta
  • A reiki kezelések valószínűleg széken történtek
  • Az átadott technikák: Usui féle fej pozíciók, az energia tenyérrel, ujjal, szemmel, ráfúvással közvetítése, dörzsölés és ütögetés technikák, mentális és táv kezelés, önkezelés módja, méregtelenítés, vér kicserélődés gyakorlat, akarat átvitel, stb.
  • Az okuden, reiki 2. fokozat elvárt követelménye volt a byosen (toxinok energetikai érzékelése) képesség birtoklása – így nem is volt nagy számú haladó fokozatú tanítványa Usui mesternek
  • A reiki fokozatok a mai gyakorlatnál több szintre voltak osztva nagy valószínűséggel
  • Usui sensei kezelési útmutatója fontos útmutatás volt a hallgatói számára, hol kell kezelni az egyes tüneteket.

Usui sensei 1926-os halálig több mint 2000 embert avatott be a reikibe és 20 tanár (shihan) fokozatú tanárt képzett, örökségét tanítványai vitték tovább. A reiki, amit manapság gyakorlunk, főként ezen mesterek által továbbfejlesztett tanítások, mely rendszerek összefüggéseiről ITT olvashatsz

Érdekesség, hogy az Usui sensei által alapított URRG szervezet a mai napig működik, igaz, zárt keretek között történelmi okok miatt. A második világháborút követően Japánban betiltottak minden spirituális gyógymódot és a hagyományos nyugati orvoslás vált elismertté, így a reiki is eltűnt a nyilvánosság elől és azt főként kis, zárt csoportokban gyakorolták tovább. Ez a helyzet csak az 1990-es évektől változott meg, amikor nyugati reiki mesterek bemutatva a reiki nyugati tanítását, a reiki egyre nagyobb érdeklődést generált. A Gakkai azonban a kulturális és a reikit érintő szemléletmódbeli különbségek miatt megőrizte a zártságát és valószínű nem is lenne képes kezelni a nyilvánossággal járó hirtelen óriási népszerűséget.

Mi a reiki jelentősége napjainkban?

A reiki 100 éves tradíciója nem kevés: 3-4 emberöltő. Speciális abban az értelemben, hogy jelene átnyúl a japán gyökerekből a modern nyugati gyakorlatába. Kétségtelen tény, hogy a fizikai és lelki egészségre gyakorolt hatása révén ma is van érvényessége.

A rohanó hétköznapok stresszes állapota, a túltelített elme olyan tényezők, amire a reiki hatékony „gyógyír” és eredményesen kezelhető vele számos tünet önmagunkon és másokon is. A reiki alkalmazása számos esetben nyújt megoldást a mindennapok kihívásában:

  • megőrizhető a testi-lelki egészség 
  • támogatja a gyógyulási és a méregtelenítő folyamatokat
  • megszünteti a kimerültséget
  • oldja a stresszt és segít dekoncentráció esetén
  • csökkenti bármilyen eredetű fájdalmat
  • elcsendesíti a túl aktív elmét és segít a belső nyugalom állapotába kerülni

Mindamellett a reiki nem csak egyfajta energia kezelés módszer. Gyakorlói számára ez egy spirituális út, önmagukon való munkálkodás, a belső egyensúly megteremtésének módja is. Ez azt is jelenti, hogy nem elég a a reiki tanfolyamot elvégzeni, a behangolásokban részesülni, az elérni kívánt eredmények érdekében annak gyakorlása is ugyanilyen fontos. A reiki gyakorlása noha egyszerű, de rendszeres erőfeszítést igényel.

Fontos események, megemlékezések a reiki 100. évfordulójáról

Magyarország, Budapest, 2022. aug. 13.

A Magyar Tradicionális Usui Reiki egyesület is szervez megemlékezést a reiki 100. évfordulójára, melynek víziója egy olyan ünnepség, amely irányzatoktól függetlenül összehozza a mestereket és gyakorlókat és méltó keretek között tudunk megemlékezni a reiki százéves történelméről.

  • Időpont: 2022. augusztus 13. (szombat, 10-17:00-ig)
  • Helyszín: SZEGLET Közösségi tér, 1116 Budapest, Albertfalva utca 3/A.

Az eseményen az ünnepélyes köszöntőt követően közös reiki meditáció és gyakorlatok, előadások, reiki kerekasztal beszélgetés a program. A program regisztrációhoz kötött, részletes tudnivalók és jelentkezés a Facebook esemény leírásában az alábbi linken:

https://www.facebook.com/events/645019180017989/?ref=newsfeed

Szeretettel várjuk a jelentkezésed!

Megemlékezések a világon

Számos országban szerveznek reiki gyakorlók, mesterek ünnepségeket a reiki 100. évfordulójára, melynek időpontjait és eseményeik részleteit az alábbi weboldal gyűjti össze, LINK:

A teljesség igénye nélkül 2022-23-ban az alábbi országok szervezésében tartanak ilyen programokat:

  • 2022. március 27-28., Japán, Kyoto, Kurama-hegy – online
  • 2022. április 1-3., Németország, Rhön – személyesen
  • 2022. április 4-9., Japán, Kyoto – személyesen 
  • 2022. április 16-17., Oroszország, Moszkva – online + személyesen
  • 2022. május 17-27., Japán, Kyoto, Kurama-hegy – személyesen
  • 2022. május 20-27., Japán, Tanai, Tokyo – személyesen
  • 2022. május 22., Japán, Kyoto, Kurama-hegy – személyesen
  • 2022. május 28-29., Japán, Kyoto – online + személyesen
  • 2022. június 13., Kanári-szigetek – online
  • 2022. július 2-3., Németország, Rhön – személyesen
  • 2022. július 18., Görögország, Sikinos – személyesen 
  • 2022. augusztus 13-14., Svédország, Umeå, Västerbotten – személyesen
  • 2022. augusztus 17., Kuba, Holgoin, Banes – személyesen 
  • 2022. október 10., Kolumbia, Medellin
  • 2023. április 7-9., Japán, Kyoto – személyesen

Ünnepeljük és tiszteljük Mikao Usui sensei örökségét, melyet ránk hagyott és személyesen is kívánom, hogy minél több ember ismerje fel a reiki gyakorlásában rejlő értékeket.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Picture of Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító