Mentális eredetű problémák kezelése reikivel

Mentális eredetű problémák, depresszió kezelése reikivel

A különböző pszichés eredetű problémák kezeléséről ritkán hallani a reiki kapcsán. Hallani olyan véleményeket is, melyek igencsak kétkedőek a mentális eredetű problémák kezelését illetően, és más érzelmi terápiákat javasolnak e japán módszer helyett. Azonban, ha mélységében ismerjük ezt a távol-keleti technikát, felfedezhetjük annak komplexitását és a benne rejlő lehetőségeket, melyek jelentősen túlmutatnak a különböző érzelmi és pszichés problémák helyreállításán. Noha természetesen az is fontos cél, hogy megőrizzük és helyreállítsuk, ha kibillent valaki az egyensúlyi állapotból. Hiszen mindenki legbelül arra vágyik, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljen, melyben jelentős szerepet kaphat a reiki gyakorlása és a kezelés rendszeres alkalmazása.

Mikao Usui, a reiki megalapítója a Nyilvános tanítás című írásában részletesen beszámol a reiki alkalmazásában rejlő lehetőségekről: „Mindenfajta betegség gyógyítható vele, pszichés eredetűek éppúgy, mint fizikai eredetűek.

Arról is beszámol, hogy: „Mindamellett hatékonyan orvosolja a fizikai szintű betegségeket, hasznos a fizikai gyengeségre vagy pszichológiai problémákra is, mint pl. a trauma. Szintén hatékony a kevésbé súlyos problémákra, mint pl. szégyenlősség, határozatlanság, idegeskedés.

Miután ezek a problémák megszűntek, fel tudod magad szabadítani, hogy másokat is meggyógyíts az Isteni vagy Buddha tudatállapotban, ami boldogságot hoz neked és mindazoknak, akiket gyógyítasz.

Ez a két rövid gondolat több dologra is rávilágít:

  • A reikivel bármilyen eredetű problémát lehetséges kezelni
  • A pszichés eredetű tünetek sokféle típusa esetén is alkalmazható
  • Képesek vagyunk megváltoztatni, felülkerekedni a gyengeségeinken

Egyszerű pszichés problémák kezelése

A reiki kezelés nagyszerűsége abban rejlik, hogy alapvetően nem igényel speciális technikát, bármilyen problémát is kezelünk. Egyszerre hat fizikai, mentális és spirituális szinten a gyökér okot kezelve. Legyen pl. valaki levert, energiahiányos, szenvedjen hangulatingadozásban, esetleg depresszióban, vagy a folyamatosan pörgő elme miatt, a reiki energia szelíden és hatékonyan támogatja a belső változást, feloldva a belső feszültséget, a zavaró gondolatokat, a hullámzó érzelmeket.

Egy hölgy kliensem szorongással küszködött, nem mert az emberek közé menni, állandóan levert volt. A reiki kezelések hatására fokozatosan elengedte a blokkjait, személyisége nyitottá és derűssé vált. A terápia hatására nem csak a negatív pszichés tünetek tűntek el, hanem képes volt problémájának gyökér okát is felismerni és azt elengedni. Ez az eset is példa arra, hogy pszichés problémáknál is segíthet a reiki terápia.

Napjainkban egyre fokozódik a pszichoszomatikus tünetek megjelenése. Egyre több ember küzd a stressz és folyamatosan kattogó agy problémájával és képtelen lecsendesíteni az elméjét. Ez óriási belső feszültséget generál, melyet képtelen kezelni és mely akár pánikszerű tüneteket is produkál. Ezért óriási lehetőség van a reiki energia kezelésnek, mely természetes módon oldja ezt a stresszt.

Negatív minták célzott kezelése szimbólummal és erővel feltöltött szó segítségével

A reiki 2-es tanfolyam tananyaga tartalmaz egy célzott technikát is, melyet japánul SeiHeKi Chiryo-nak (rossz szokás kezelésnek) hívunk a tradicionális reikiben. Ennek a technikának az az előnye, hogy akár magunkon, akár másokon alkalmazva képesek vagyunk negatív gondolati/érzelmi minták, szokások megváltoztatására. Úgy gondolom, minden embernek vannak kisebb-nagyobb blokkjai, hibái, melyekre rálelhet, ha önvizsgálatot tart.

Ezek a negatív minták megakadályozhatnak abban, hogy teljesen kiegyensúlyozott és boldog életet éljünk. Azonban ismerve ezt a technikát képesek vagyunk ezen változtatni és kilépni a régi folyómederből, túllépni régi énünkön. Ez megadja a lehetőségét, hogy fokról-fokra tudatosan változtassunk személyiségünkön pozitív irányban.

Azt hiszem ez az, amit Usui sensei „önmagunk felszabadításán” ért ás amit manapság önismeret, önmegvalósítás néven illet a köznyelv. A tanfolyamon általában gyakori és egyszerű példák hangoznak el, úgy mint:

  • különböző szenvedélybetegségek: dohányzás, internetfüggőség, étkezési zavar stb.
  • negatív érzelmi minták: harag, aggódás, előítéletesség, idegeskedés, stb.
  • személyiséggel kapcsolatos jegyek: szégyenlősség, döntésképtelenség, határozatlanság stb.

De magad is személyedre szabhatod, min szeretnél dolgozni. Így gyakorlatilag mindig csiszolhatod magad a kívánt állapot eléréséig.

Trauma kezelése

A mentális eredetű problémák kezelésénél egy speciális területet jelent a múltban történt traumákkal való munka, mely jóval összetettebb és több feltáró beszélgetést igényelhet.

Ellentétben ugyanis a nyugati iskolák elgondolásával, a japán tradicionális reikiben nem a múltra, hanem annak jelenben gyakorolt hatására koncentrálunk. A japán kultúrát meghatározó Shintó vallás szerint ugyanis a múlt és a jövő is benne van a jelenben.

Így feltárva a jelenben a probléma gyökerét és azt megoldva a múltban keletkezett trauma hatása is kioldódik. Ez bár esőre hihetetlennek hangzik, de működik. Erre egy példa, ha pl. ha valakit elutasítottak a múltban és ez a jelenben bizonytalanságban jelenik meg. Kezelve a bizonytalanságot, a múltbéli elutasítottság érzése is eltűnik.

A különböző pszichés problémák kezelése sok esetben több ismétlést, és a páciens részéről aktív közreműködést igényel a kívánt eredmény eléréséhez. Egy-egy kezelés általában 30-45 percig tart.

Ez a technika nagyon jó arra, hogy felülemelkedjünk gyengeségeinken, legyőzzük a negatív hibáink, így akár egyfajta önfejlesztő, önismerettel összekapcsolható gyakorlatként is felfogható, melyet önmagunkon is alkalmazhatunk szükség szerint, noha ezt így japán reikiben nem mondjuk ki. A reiki filozófia ugyanis arról beszél, hogy a kokoro miként követheti az igazság útját és hogyan javítható meg ez a folyamat?

Akár melyik felfogás szerint kezeled ezt a technikát, akkor is profitálhatsz belőle. És remélem sikerült a technika fontosságára és hasznosságára felhívni a figyelmet.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Picture of Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító