Több korábbi cikkben írtam arról, hogy mind Usui sensei, mind Dr. Hayashi mester részletes reiki kezelési útmutatót adott kezdő tanítványai számára a különböző problémák gyógyítására. Nagyon sokáig úgy tűnt Hawayo Takata szakítva a korábbi gyakorlattal, kizárólag szóbeli tradíciót alkalmazott, azaz nem adott és nem engedte jegyzetelni a tanítványait vagy csak igen ritka esetben. Ez valószínűleg részben igaz is volt, hiszem halát követő Hawaii-szigeten történt találkozón tanítványai nagyon sokféleképpen emlékeztek a tanfolyam anyagára, mely vitákhoz vezetett. (pl. szimbólum rajza, beavatás szertartás lépései, reiki kezelés menete stb.) Azonban az is kiderült a friss kutatások szerint, hogy a tisztán szóbeli tradíció nem a teljes igazság…
Például ismert néhány eset, amikor engedte magnóval rögzíteni az éppen folyó tanfolyami előadást. Jól ismert felvétel pl. az a magnó felvétel mely alapján nagyon sokáig tanították a reiki történetét. John Harvey Gray-nek szintén megengedte néhány alkalommal, hogy felvételt készítsen. Ismert egy olyan hanganyag is, ami például a 2-es reiki tanfolyamon készült.
Az is kiderült, hogy bár az évek során az esetek többségében nem engedte a jegyzetelést, néhány esetben ez nem volt mindig igaz valami miatt. Erre jó példa Sally Hammond: Mindannyian gyógyítók vagyunk 1973-ban megjelent könyve, melyben a Hawayo Takata-val készített interjúban ez szerepel: „Szeretek tanítani 10-12 fős csoportokban, mert erősebb a versenyszellem (…) és a hallgatók össze tudják hasonlítani a jegyzetüket.”
A 2009 nyári kiadású Reiki News magazinban egy egész cikk foglalkozott Alice Picking-gel, aki 1975-ben részt vett Hawayo Takata reiki kurzusán. Ez a cikk megemlíti, hogy engedték nekik a jegyzetelést, sőt, külön kaptak írásos tanfolyami anyagot is!
Így került elő az alábbi „kezelési útmutató” az 1970-es évek közepéről, melyet eredetiben Hawayo Takata írt kézzel és ennek másolatai szintén több forrásból, mely bizonyítják, hogy valóban eredeti anyagról van szó. Ennek az anyagnak a magyar fordítását olvashatod alább.
Hawayo Takata Reiki kezelés útmutatója és magyarázatok a problémákhoz
A reiki kezelés útmutató gyakran hivatkozik bizonyos kéztartásokra, melyek az alábbi ábrán #1, 2, 3, 4 néven vannak jelölve. Ezek a számok azonosítják a 4 mellső test kezelési pozíciót, melyet Hawayo Takata „alap kezelésnek” nevezett. Erről a 4 pozícióról úgy tartják, hogy ez egy összekötő kapocs a reiki és a tradicionális japán hara alapú terápia lényege között.
Sternum = szegycsont
Ribs = bordák
Diaphragm = rekeszizom
Abdomen = has
Seika Tanden = a köldök alatt kb. 3 ujjnyira lévő terület
Pubic Bone = szeméremcsont
Mindig kezeld az alap # 1, 2, 3, 4 pozíciót, majd a veséket!
A kezelésnél említett több szerv megtalálásához segítség lehet ez az anatómiai atlasz.
FEJ
Haj – hajhullás: # 1, 2, 3, 4 pozíció, vese hosszú ideig, fej
Fejfájás: szem, a fej oldalsó és hátsó fele, fül, epehólyag és a máj
Migrén – nők esetén: #1, 2, 3, 4, és a 4. (Petefészkek) hosszan. Sinus, fej egész területe, epehólyag, pajzsmirigy
Migrén – férfiak esetén: # 1, 2, 3, 4, majd a prosztata. Sinus, fej egész területe, epehólyag, pajzsmirigy
SZEMEK
Szürkehályog – glaukóma: # 1, 2, 3, 4, vese, szem ½ óra
Szinte vak állapot: # 1, (hasnyálmirigy) hosszan, majd a #2., 3., 4., szem ½ óra
Kancsalság: Gyakorlat – Nézz a bal felső sarokba amíg a szemed elfárad, majd egyenesen előre, és csukd be a szemed. Ugyanez jobb felső, bal alsó, jobb alsó. Ismételd öt alkalommal az egész kört. + Szem reiki kezelése: ½ óra.
Szédülés: Egyensúlyvesztéskor tedd a kezed a fej mindkét oldalán 1-1 hüvelykkel a fül felett és előtt (Hipofízis) Szintén növekedés esetén.
FÜLEK
Bármilyen eredetű fülprobléma, fülzúgás, fülcsengés, füldugulás: mellkas (felső) két oldalt vérnyomás ponton, egész fej, fül ½ óra.
Felső-sinus: Ujjak a szemeken és ezzel egy időben a homlokon. a fejé két oldala (füleknél) és tarkó
Alsó-sinus: arc mindkét oldala
ORR
Orrvérzés: csippentsd össze az orrnyerget, fej kicsit hátra döntve, kezeld a nyak hátsó részét, ahol találkozik a koponyával.
Törött véredény: rakj jeget a törölközőbe és tedd a nyak hátsó részére, kezeld reikivel az orrnyerget.
Orrdugulás: orr, mellkas.
Szénanátha: mellkas két oldala, torok, orr, szemek.
SZÁJ
Nyelv, herpesz, égés vagy bármilyen szájjal kapcsolatos probléma: talp
Ajak hólyagosodása, fájdalom/gyulladás, szárazság, kiütés: száj és a gyomor (gyomorsav)
Dadogás: # 1, 2, 3, 4, torok, fej, száj, talp
Fogfájás: érintett terület
Foghúzás, fogvérzés: érintett foggyökér. Ha nem csillapodik hasnyálmirigy kezelése ajánlott. A személy cukros lehet.
Mumpsz – nő: # 1, 2, 3, 4, és a petefészek, nyak a fájdalom csillapítására
Mumpsz – férfi: # 1, 2, 3, 4 és a herék, nyak a fájdalom csillapítására
Pajzsmirigy kinövés: # 1, 2, 3, 4, vese, a pajzsmirigy, a fej és a szív.
Magas vérnyomás: nyak két oldalán a fül alatt ½ óra
Alacsony vérnyomás: nyak két oldalán a fül alatt ½ óra, két láb lefele irányban
Gégefő: gégefő
TEST
Tüdőgyulladás: # 1, 2, 3, 4, vese, szív, bal mellkas. Hát jobb oldali lapocka vissza a jobb lapocka. Ne fordítds meg a beteget.
Asztma: # 1, 2, 3, 4, vese, szív területe, egész mellkas, oldalsó bordák, teljes hát
Mell tumor vagy csomó: # 1, 2, 3, 4, petefészek ½ óra, emlő ½ óra.
(Mell)vérbőség: # 1, 2, 3, 4, pajzsmirigy, agy és a mell ½ óra.
Szív fájdalom: # 1 hosszú ideig majd #2., 3., 4., majd szív. Soha ne a szívet először. Lehet, hogy gáz szorult be a mellkasi üregben.
Gyomorfekély: gyomor ; Káposztalé fogyasztása javasolt a fájdalomra.
Epehólyag: epehólyag (jobb oldalon a bordák alatt), majd kezelni a jobb lapocka területen.
Hasnyálmirigy – Diabétesz: # 1, 2, ( bal oldalon a bordák alatt), majd a # 3, 4.
Igyál zöldbab, zsázsa, káposzta és kevés vízből készült turmixot.
Sérv fájdalom:# 1, 2, 3, és # 4 hosszabban.
Méh – méhgörcs: # 1, 2, 3, és # 4 hosszabban. A menstruáció előtt 5 nappal és a havivérzés alatt 5 napig tartó időszakban kezelve.
Terhesség: Reggeli rosszullét: # 1 (gyomor)
Epilepszia: # 1 hosszú ideig, #2., 3., 4., mellkas, egész fej, hát.
Csuklás: Kezelt személyt fektesd le egyenes karokkal a feje fölött és kezeld az # 1 pozíciót, míg a csuklás elmúlik.
Ágybavizelés – vizelettartási probléma: 1, 2, 3, és # 4 hosszabb. (Hólyag), vese.
Gyakorlat: vizelj, majd hagyd abba, tartsd vissza egy ideig, vizelj ismét egy kicsit. Ismételd meg 3x, majd hagyd, hogy minden vizelet távozzon.
Leukémia: # 1, 2, 3, 4, menj vissza a máj területére (jobb bordák alatt), lép.
Arthritis – köszvény: # 1, 2, 3, 4, vese ½ [óra] *, vagy több. Aztán helyszínen tart.
Térd vizesedés: # 1, 2, 3, 4, vesék, térd.
Kéz/tenyér izzadás: # 1, 2, 3, 4, veséket alaposan.
HÁT
Hátfájás: – # 1, 2, 3, 4, hosszú ideig. Majd hát és a vesék.
Idegösszeomlás: egész test, fej. Majd bal lapocka területen. Minden vissza a vesék.
Vese – gyakori vizelés: # 1, 2, 3, 4, húgyhólyag hosszabban. Vese ½ óra.
Prosztata: # 1, 2, 3, 4, farok csont területe.
Aranyér – férfi vagy nő: # 1, 2, 3, 4, ujj kezeléssel végbél bejárat területen ½ óra vagy többet.
Ostorcsapás nyaksérülés: # 1, 2 3, 4, nyak és a teljes fej, hát, mellékvese a sokk csökkentésére.
Nyaktörés: egész test és a fej.
Égési sérülés: érintett terület.
Bőrhámlás: ½ hüvelykkel vagy magasabban az égési sérülés felett tartva a kezet.
Rovar csípés: Érintett terület kezelése 15-20 percig.
Bőrbetegség: gyomor, a vese, érintett terület
Szájszag: gyomor
Anyajegy: kezelés ujjkezeléssel az érintett területen.
Szemölcs: kezelés ujjkezeléssel az érintett területen.
Sokk: mellékvese – a vesék feletti területen 1 óra vagy annál több időtartamban.
Stroke: Ne kezeld 21-30 napig. Ezután kezeld az egész testet. Végtagok, ízületek és az érintett oldalon.
Merevgörcs: # 1, 2, 3, 4, míg a személy engedi a feszültséget. Amikor az állkapocs nyit, kezeld azt, hogy csökkentsd a fájdalmat.
Megjegyzés és záró gondolatok Hawayo Takata reiki kezelési útmutatójával kapcsolatban
A fenti kezelési útmutató forrása: James Deacon oldala, ahonnan lefordítottam ezt a cikket. James írásában megjegyzi, hogy a megadott időtartamok eredetileg nem szerepeltek az útmutatóban, útmutatásként került bele, mely egyénileg változhat a reikizés során.
A meglátásom, amiért mégis nagyon érdekes ez a dokumentum, mert egyrészt megcáfolja a szóbeli tradíció kizárólagosságát, másrészt szélesíti azt a kezelési gyakorlatot, mely a szemtől indulva kötött sorrendben halad végig az egész testen (a nyugati típusú reiki irányzatokban!).
Az is fontos meglátása ennek a kezelési útmutatónak, hogy nem kell minden probléma esetén az egész testet kezelni, hanem néhány kritikus területre fókuszálva támogatja a kezelés a gyógyulási folyamatot, mely igen közel áll a Jikiden szellemiségéhez.
Személyesen én nem tekintem fix kézpozícióknak ezeket az útmutatásokat, hanem olyan területeknek, ahol a Jikiden terminológia szerint „byosen” (toxin felhalmozódás) érzékelhető. A másik számomra szívet megdobogtató gondolat a vesék kezelésének kiemelése, mely szintén hangsúlyos a japán stílusú tanításban.
Nem véletlen, hisz ez életenergia központja a kínai medicina szerint, a Jikiden Reikiben pedig azt tanítom, innen indul ki minden probléma. Ha meggyengül a vese energiája, szépen lassan elkezd a „byosen” is felhalmozódni a testen/testben, így összekapcsolható a reiki és az anatómia kapcsolata a kezelés során.
A reiki kezelési útmutató nagy vonalakban követi / hasonlít Usui és Hayashi kezelési útmutatójára, de ha valaki alaposan megnézi, látható, hogy Takata átszabta a felsorolt problémákat, elhagyva már nem létező betegségeket, ugyanakkor belevéve olyan tüneteket is, mely nem volt található Usui és Hayashi útmutatójában.
A hara központú kezelés számomra egy szoros kapcsolatot feltételez a japán tradícióval és ha megnézzük a pozíciókat ezen belső szerveket lefedve igen fontos funkciókért felelősek, ugyanakkor egészen biztosan Takata sok évtizedes kezelési tapasztalata is benne van ebben az útmutatóban, mely remélem sok reiki barát számára lesz érdekes és hasznos kezelési tipp a különböző tünetekhez.
Megköszönöm, ha észrevételed / tapasztalatod megosztod velem az elérhetőségeimen.