+36 70 414 0508 gabor@jikidenreiki.hu
default image

2018. június 2-3-án végeztem el a Jikiden Reiki tanfolyamot Szabó Gábor szervezésével és oktatásával Szegeden.
Csak jót tudok mondani róla. A kedvemért indult az első szegedi tanfolyam, még a kis létszám sem volt számára akadály. A tanfolyam jól megközelíthető, kultúrált jóga teremben került megtartásra.
A tanítások a hallgatóknak kényelmes tempóban és ismétlésszámmal, oldott, családias légkörben zajlott.
Gáborra a nagyfokú emberközpontúság és megértés, továbbá a Reiki felé tanúsított végtelen elkötelezettség jellemző. Öröm és kikapcsolódás volt nála tanulni!

Ami legjobban tetszett mégsem ez volt: a BECSÜLET és TISZTESSÉG, ami Gábor és a Jikiden megismerésével megfogott. Nyugat Európai ember vagyok, kissé kapitalista gondolkodásmóddal, elvárásom, hogy az ár mögött legyen érték (emiatt csalódtam már sokszor). Elmondhatom, hogy ez a tanfolyam életem legjobb ár-érték arányú “befektetései” közé tartozik. Picit kifejtem miért: kung-fu és chi-kung edzéseken, oktatásokon éveken keresztül vettem részt, az érzésem azonban egy idő után az volt, hogy ezek egy végtelenített költségspirálok, sokszor nevetségesen kevés ÉRTÉKELHETŐ tudásanyaggal. Gábor a tanfolyam után nem tűnik el, nem figyelmeztet, hogy “még 10 másodpercetek van kérdezni” aztán vége. Sőt örül, ha később kérdés van, hisz ez azt jelenti, hogy foglalkozunk az ismeretekkel.

Akik szeretnének Jikiden Reiki tanfolyamot végezni egy tisztességes becsületes emberrel, azoknak AJÁNLOM Gábort és az általa szervezett tanfolyamot. Akik viszont még nem döntötték el ez-e a jó tanfolyam, az irány ami felé haladni szeretnének, azoknak NAGYON AJÁNLOM! Miért, a jogos kérdés: Mert nem titkolja a tudást, nincs végtelenített költségspirál!

Köszönöm a tanfolyamot mégegyszer! Remek volt!

Szabó László 2018. június 21. csütörtök

Ajándék ebook a reikiről

Töltsd le ezt az ingyenes minikönyvet, mely lerántja a titkot a reikit övező legendákról!

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről.

Szerezd be most!

Név:
Adatkezelési szabályzatot elfogadom.
Beleegyezem a hírlevelek fogadásába.

Köszönöm az érdeklődésed! Az ingyenes tájékoztató anyagot hamarosan megtalálod a postafiókodban.

Töltsd le az ingyenes segítő anyagokat és az ajándék meditációt!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

 

Név:
Adatkezelési szabályzatot elfogadom.
Beleegyezem a hírlevelek fogadásába.

Köszönöm az érdeklődésed! Az ingyenes tájékoztató anyagot hamarosan megtalálod a postafiókodban.

Pin It on Pinterest