Mit jelent a boldogság és hogyan érheted el?

Mit jelent a boldogság és hogyan érheted el?

Mi a boldogság? Ahány ember, annyiféle képen definiálja. Ha megkérdezel 100 embert, valószínűleg 100 különböző választ fogsz arra kapni, ő mitől derűs vagy mit jelent a boldogság elérése vagy annak érzése. Sokan vélik úgy, hogy az anyagi bőség az, ami elhozza a lelki kánaánt, de sajnos ez nem így van. Gazdag emberek közt épp úgy található gondterhelt, megfáradt ember, mint ahogy szerényebb jövedelmi helyzettel is élhető felhőtlen élet. Egy bizonyos szintig az anyagiak segíthetik, hogy ne a mindennapi küszködésre keljen fókuszálni, azonban ahogy egyre stabilabbá válik az anyagi biztonság úgy kerül előtérbe a látásmód, a belső motivációk, melyek nagy részben meghatározzák a belső boldogságod mértékét.

Ha ismered a reikit, Usui mester öt életszabály tanításának sorai így kezdődnek: „A boldogság meghívásnak titkos módszere, minden betegség szellemi gyógyszere” A reiki, mely egy 90 éves módszer és Japánból származik, szintén felhívja erre a figyelmet, hogy önmagunkon dolgozva érhetjük el a belső békénk. Manapság, a nyugati rohanó világunkban egyre nehezebb odafigyelni a bennünk zajló folyamatokra, érdemes néha megállni és megvizsgálni mi az ami történik benned, hogy érzed magad a bőrödben, jó fele halad az életed, elégedett és derűs vagy a mindennapokban? Nem kell feltétlen ezoterikus módszereket gyakorolnod, különböző tanfolyamokra járnod ahhoz, hogy befele figyelj és rátalálj a belső iránytűdre!

Mi kell a boldogsághoz? Önképed és „szemüveged a világra” a legfontosabb szempont!

Boldogságod megélésében nagyon sokat nyom latba, igazából hogyan érzed magad a bőrödben. Milyennek látod önmagad, képességeid? Képes vagy-e elfogadni a hibáid, ahogy látod e saját erősségeid és gyengeségeid? Önmagad elfogadása kulcsfontosságú ebben a folyamatban. Amilyennek látod önmagad, az tükröződik vissza a környezetedből. Talán azt gondolod nem szeretnek és Te szereted önmagad?

Itt nem a nárcisztikus beképzeltségről van szó, hanem fizikai lényed, képességeid és hiányosságaid elfogadásáról és őszinte szeretetéről. Leegyszerűsítve: hogy elégedett vagy önmagaddal. Ha elégedett vagy önmagaddal, többé nem a hiányosságaidra koncentrálsz, hanem azokra a pozitív vonásokra, amikkel rendelkezel. Mindenki rendelkezik számos pozitív tulajdonságokkal, melyeket csak felszíne kell hoznod és tudatosítani a saját értéked. Ha ennek tudatában élsz minden nap, életed sikeresebb és boldogabb lesz. Hisz az életed elsősorban olyan, amilyen szemüvegen nézed azt!

Ahhoz, hogy érzed magad a bőrödben nagyon fontos, hogy mik a fejedben futó érzelmi és gondolati minták, amiket nap mint nap megélsz. Terhes, nyomasztó gondolatokkal, érzésekkel nagyon nehéz boldog és elégedett életet élni, ezért Mikao Usui öt életszabálya így kezdődik: Csak ma ne légy dühös, csak ma ne aggodalmaskodjál! Ha ezeken a negatív érzéseken képes voltál felül kerekedni, akkor léphetsz a következő lépésre, hogy pozitív érzésekkel és gondolatokkal töltsd meg a teret.

A lelki aspektusok amivel érdemes foglalkozni igen sokfélék lehetnek a teljesség igénye nélkül:

  1. Légy kedves az emberekkel. Ez lehet kedves szó vagy nagylelkűség. Ha képes vagy önzetlen is lenni, ez jobbá varázsolja a világot, ez azonban nem azt jelenti, hogy saját igényeid mindenki elé kell helyezni. Jót tenni érzés megerősíti a pozitív éned.
  2. Bár a bulvár hatás miatt sok ember hajlamos a pletykára, azonban sokszor nem tudhatod a részleteket, a pletyka megmérgezheti az emberi kapcsolatokat. Ha valami mindenképp érdekel az érintettől kérdezd meg. Ha nem tudsz valakiről pozitívan beszélni, sokszor jobb csendben maradni.
  3. Hit, bizalom önmagadban és másokban. A gyanú árnyékában nagyon nehéz egészséges kapcsolatokat építeni, az egészséges önbizalom, mások biztatása, sikereik elismerése pozitív légkört teremt.
  4. Légy együttérző, kerüld a közömbösséget. Az empátia egy gyakran ismételt kifejezés, de sokak által félreértett jelenség, érdemes jól használni és nem keverni a szimpátiával. Felismerni a másik nézőpontját ítélkezés mentesen és ezt kommunikálni felé.
  5. Szintén gyakran elcsépelt kifejezés a szeretet, mely azonban nem csak könnyen szálló érzelmeket jelent, hanem figyelmet, törődést, abeli tettek kifejezését, hogy a másik valóban fontos a számunkra.
  6. A megbocsátás szintén egy olyan dolog, amiről sokszor felszínes a közbeszéd, noha egy mély lelki seb gyógyulása, a traumatikus emlék feldolgozása és azon való továbblépés nem történik egyik napról a másikra. A megbocsátás kulcs elme az lehet, ha képessé válunk a múltból a jelenbe lépni és a múlt hatása helyett a jövőre koncentrálni.
  7. Az elégedettség fontos pillére a hála táplálása, ha képes vagy értékelni az életedben elért mérföldköveket, nagy lépéseket tehetsz a boldog élet felé.

Légy állhatatos céljaid elérésében!

Céltalanul, feladatok nélkül élni a világban nemcsak unalmas, hanem demotiváló is. Ha erőfeszítés nélkül minden az öledbe hullik, nem leszel képes értékelni a sikereket. Ez nemcsak boldogtalanná tesz, hanem aláássa az önbizalmad is. Célokat kitűzni, kihívásokat keresni és azokat sikerre vinni az elért jutalmon kívül megerősíti az önértékelésed, pozitívan befolyásolja az önmagadról alkotott képet.

Nem véletlen tartja a mondás, hogy „teher alatt nő a pálma„. Gyakran a legnehezebb élethelyzetek vezetnek olyan személyiség átalakuláshoz, mely jelentős pozitív irányba indítják el az egyéniséget, melyért utólag hálás leszel. Légy kitartó a terveidet illetően, soha ne add fel, bármennyire is küzdelmesnek tűnik az élethelyzet! Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az életnek egy folyamatos és küzdelmes folyamatnak kell lennie, de a kihívások, határaid súrolása jellemformáló hatású. Ha  nem téveszted magad elől a célod és képes vagy folyamatosan tenni is értük, boldog és elégedett leszel a sikereiddel.

A célok kitűzése kapcsán ne téveszd szem előtt, hogy a célok ne csak anyagi vagy világi értelemben mérhető dolog legyenek.  A számodra értelmes tevékenységek is gazdagítsák a hétköznapjaid: olyan tevékenységekkel foglalkozni, amelyek értelmet adnak az életednek és örömet szereznek számodra, segíthet a boldogság elérésében. Találj olyan tevékenységeket, amelyekben jól érzed magad, és amelyek segítenek kifejezni a tehetségeidet és szenvedélyeidet. Az ilyen tevékenységek segítenek abban, hogy jobban megismerd magad, megéld a kompetenciád annak örömét, hogy képes vagy  fejlődni és növekedni. Amikor valami olyat végzet, amit szeretsz, akkor az az idő észrevétlenül telik el, és magával ragad. Ez az úgynevezett flow vagy áramlás állapot, amikor teljesen elmerülve a tevékenységben az adott pillanat örömét éled meg.

Azért dolgozz, hogy élj, ne azért élj, hogy dolgozz!

A boldogság megéléséhez elengedhetetlen, hogy örömet találj a munkádban. Ne azért keresd a mindennapi betevőt, hogy napról napra vegetálj vagy tárgyi javakat hajszolj. Maslow piramisán a legmagasabb szint az önmegvalósítás. Ha képes vagy fizikai és lelki szükségleteid kielégítésén túljutni, jelentős lépést tettél a fele, hogy megvalósítsd önmagad.

Az igazi boldogság ugyanis önmagad teljes kibontakozása, melyben lebontod a korlátaid. Ekkor nemcsak szárnyalnak a terveid, hanem képes vagy azokat végig is vinni. Látod az életed értelmét, bármi is legyen az, sikerre viszed. Igényed van a megértésre, a szépségre, a folyamatos fejlődésre. Örömmel töltenek el a mindennapok.

Manapság igen gyakori, hogy sok ember nem találja örömét abban, amit csinál. Ahelyett, hogy megtalálná azt, amiben igazán jó és kibontakoztatná a benne rejlő képességéket, gyakran a tehetetlenség foglyaként beletörődik saját helyzetébe. Te ne tedd ezt!

Az élet a folyamatos változásról szól és mennél inkább teszel önmagadért, mennél jobban a belső képességeid kibontakoztatása mentén, örömmel teszed a feladataid, annál inkább boldogabb leszel.

Ápold a kapcsolataid és légy derűs másokkal!

Lehet magányos farkasként élni, de valljuk be, nem érdemes. Az ember társas lény, aki szorosabb és lazább szociális kapcsolati hálóban éli le az életét. Így egész életed átszövik embertársaiddal kialakított jó vagy konfliktusokkal terhelt viszonyod.

Az első kapcsolatod a világgal szüleiden keresztül vezet: rajtuk /közvetített gondolkodásmódjukon ismered meg a környezeted. Majd ahogy óvodába, iskolába mész, úgy tágul egyre jobban ez a kör.

Ma, az internet korában a kapcsolati háló bővülése szinte korlátlan. Az ember nehezebben boldogul egymagában, mintha együttműködik másokkal. Így könnyen belátható, hogy kapcsolataid és életed minősége szorosan összefügg a boldogság megélésével.

Legszorosabb kapcsolatunk és önmagunkról alkotott képünket leginkább befolyásolója saját családunk. Úgy tartják, amilyen a kapcsolatod a szüleiddel, ez a minőség kihat nemcsak a párkapcsolatodra, de egész szociális hálódra. Ugyanis, ha elfojtott érzelmekkel, haraggal terhes ez a viszonyt, jóval nehezebben fogod megtalálni a helyed a világban, továbbvíve a mintákat.

Ezért kapcsolataid – és főként családoddal kialakított viszonyod – harmonizálása kulcsfontosságú, mely kihat a párkapcsolatod minőségére is. Ahogyan viszonyulsz szóban másokhoz, amit gondolsz másokról ez az impulzus tér vissza hozzád is.

Lehet úgy érzed, minden nem sikerülhet egyszerre és bizony előfordulnak rossz napok, amikor nem jönnek össze a dolgok. Az átlagos és a maslowi értelemben önmegvalósítás felé törekvő emberek közt az a lényeges különbség, hogy utóbbiak hamar képesek visszabillenni az egyensúlytalan állapotból, nem hagyva, hogy a negatív élmények lehúzzák. A jó hír, hogy minden rajtad múlik! Nem kell mindennap tökéletesnek lenned. Ahogy Usui mestert, a reiki megalapítója írta: „csak ma…”, ezzel a törekvéssel indítsad Te is a minden napod! Törekedj a boldogság megtalálására nap mint nap, melyben segíthet ez a 15 tanács a boldogság megtalálására.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító