A reiki távkezelés valódi haszna és lehetőségei

A reiki távkezelés valódi haszna és lehetőségei

A reiki 2-es fokozaton a hallgatók két fő technikát sajátítanak el: az egyik a mentális kezelés (és plusz annak speciális alkalmazási lehetőségei fizikai problémákra) valamint a reiki távkezelés. Most ezen utóbbi technikáról szeretnék néhány gondolatot, tapasztalatot megosztani, mely remélem téged is inspirál, hogyan használd ki leghatékonyabban e különleges technika lehetőségeit.

Bevezetőül pár gondolat miről is van szó: a hagyományos fizikai energia közvetítésen túl a reikiben lehetőség van az energia téren túli közvetítésére úgy, hogy a kezelt személy nincs fizikailag jelen. Ezen fajta reiki távgyógyítás előnyeiről és hátrányairól írtam már korábban.

A távgyógyítás legtöbbször akkor kerül szóba, ha valaki másnak akar energiát küldeni, de igen népszerűek a nyugati reikiben az élethelyzetre vagy akár egész csoportra küldött távkezelések is. Szerk.: a japán Jikiden Reikiben magát az embert, a jelen helyzetben kezeljük, mert az az elgondolás, hogy a jelen pillanatába sűrűsödik a múlt és a jövő, tehát nem szükséges sem a múlt, se a jövő eseményeire energiát küldeni.

A Távgyógyítás technikája azaz távkezelés önmagunkon

Van azonban egy olyan téma, amiről viszonylag ritkán esik szó: önmagunkon mikor és milyen esetekben célszerű ezt a távgyógyítás technikát használni, saját magunk milyen előnyt kovácsolhatunk ezt alkalmazva?

Sok ember esik bele abban a hibába, hogy másért teljesítőképességén felül tesz, de önmagért már nincs lelki ereje tenni.

Nos a reiki távkezelés egyik előnye épp az, hogy mindig kéznél van, kifogások nélkül. Legyen akár csak 15 perced (vagy több) tömegközlekedési eszközön utazva vagy pl. egy váróteremben, amikor egyébként nem tudsz semmi hasznosat tenni. De a távkezelés működhet akár más helyzetekben is.

Nemzetközi szemináriumon hallottam azt a történetet Dr. Chujiro Hayashi mesterről, aki amikor épp olvasott még akkor is az egyik felesleges kezével távreikit küldött. A Jikiden Reikiben tanított mód, mely a combra kivetítésen alapszik emiatt hatékony: teljesen láthatatlan és bárhol, bármikor használható.

Azonban a reiki távgyógyítás igazi haszna az, ha azt saját magunkon is alkalmazzuk. A reiki önkezeléshez legtöbbször egy olyan képzeletbeli képpel társul, mely során magunkra pakoljuk a kezünket fekvő állapotban. Azonban mindenki szembesül azzal a ténnyel, hogy bizony vannak olyan részei a testnek, amit fizikailag nem vagy nehezen érünk el pl. tipikusan a hát, lapocka, vese területe, melyek ugyanakkor a legérintettebb testrészek és rengeteg stressz halmozódhat fel.

Ilyen esetben nagy szolgálatot tesz a távgyógyítás, mely a combra kivetés módszerével célzottan és pontosan lehet az adott területen dolgozni. Akár olyan pontosan, hogy akár egy adott csigolyára tudsz konkrétan reikit küldeni!

A távkezelésről sokan nem gondolják, de ugyanúgy működik az energia érzékelés a byosen technika, mely során a tenyereden keresztül érzed hol halmozódott fel a toxin, hol van energetikai blokk. És természetesen a szimbólumokat is lehet ilyen esetben használni a kezeléshez.

De nagyon jó példa a távgyógyításra olyan esetek is, amikor olyan területet kell kezelned mint egy nehezen lokalizálható sajgó fog vagy akár belső szervi betegség vagy intim probléma vagy merev, elfeküdt nyak kezelése stb.  És mindezt úgy, hogy a teljes nyilvánosan tudsz reikit küldeni ezekre a területekre energiát küldeni anélkül, hogy bárki ebből bármit észrevennie. Hiszen az egyszeri laikus csak annyit lát, hogy az egyik kezed a combodon van…

Oldd fel önmagad blokkjait a táv és mentális kezelés kombinálásával!

A reiki távkezelés másik hatékony technikája, amikor önmagadon mentális kezelést végzel. Ezt a potenciált használják ki legkevesebben. Ugyanakkor mindenkinek van valamilyen blokkja, témája, amivel hasznos, ha dolgozik. Nem véletlen az alapító Mikao Usui gondolata:

„Miután ezek a problémák megszűntek, fel tudod magad szabadítani, hogy másokat is meggyógyíts a Kami (Isteni) vagy Buddha tudatállapotban, ami boldogságot hoz neked és mindazoknak, akiket gyógyítasz.

Táv mentális gyógyítás technika abban segít, hogy önmagad leszel képes feloldani a saját blokkjaid. Lehet, hogy most bizonyos félelmek, negatív gondolatok, hitrendszerek nehezítik az életed mindennapjait vagy akár történt veled olyan trauma, aminek hatása a jelenre is hat, ezt mind feloldhatod.

Avagy miért cipelnéd azt a nehéz zsákot, amire nincs is szükséged?

Miért érdemes ezzel foglalkozni? Egyrészt minél egészségesebb a fizikai tested és az elméd, annál tisztábban és erősebben tudsz reiki energiát küldeni. Másrészt felszabadultabb, boldogabb leszel az életben.

Igen, ezt a munkát nem végezheti el helyetted senki. Természetesen kérhetsz segítséget is a problémáiddal való munkában (vagy azokra rálátásában), de nagyon jó érzés felismerni, hogy van olyan eszköz a kezedben, amivel magadért tudsz tenni.

Feltehető a kérdés, milyen önismereti témákon tudsz dolgozni? A teljesség igénye nélkül:

  • ha van valamilyen függőséged, negatív szokásod, amit elengednél: dohányzás, étkezési zavar, hirtelen haragosság, rendszeres aggódás valami miatt (témát pontosan meghatározva), stb.
  • valamilyen trauma ért a múltban és az kihat a jelenre. Pl. megharapott egy kutya, volt egy vízi baleseted és emiatt víziszonyod van, fizikai bántalmazásban volt részed, ami miatt van valahogy viselkedsz, stb.
  • ha van olyan meggyőződésed, hitrendszered, ami negatívan befolyásolják a mindennapjaid. Pl. a nők/férfiak ilyenek/olyanok… ;  nem vagyok képes valamire  ;  nem vagyok szerethető  ;  a pénz piszkos dolog ;  mindenért én vagyok a hibás ; ha ezt/azt teszem, akkor ez/az történik.. ;  stb.

Az önmagadon végzett munka mindig kifizetődő, ledobva a láncok új perspektíva nyílik meg az életben, új lehetőségek lépnek be, másként történnek az addig megszokott dolgok. Érdemes tehát ennyit megtenni önmagadért és beletenni az energiát, ha szeretnéd a változást az életedben.

Érdemes tehát kihasználni a reiki 2. fokozatban rejlő eme lehetőséget, hogy megtanuld ezt az igazán klassz technikát, mellyel igazán sokat tudsz tenni önmagadért is.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító