+36 70 414 0508 gabor@jikidenreiki.hu

Kevés olyan misztikus téma van a reikiben, mint a Mikao Usui által 1922-ben alapított Usui Reiki Ryoho Gakkai. Bár a mai napig létezik ez a japán reiki szervezet, azonban a nyilvánosság kizárásával, zárt, meghívásos rendszerben működik, melynek történelmi gyökerei vannak. Frank Arjava Petter az elsők között volt, akinek sikerült kapcsolatba lépni az Usui Reiki Ryoho Gakkai több képviselőjével így pl. Fumio Ogawa senseijel és Kimiko Koyama volt elnökkel és több hiteles információt megtudni a reiki kezdeti időszakáról és az alapítóról. Így ez az írás is rá, illetve az általa hivatkozott forrásokra utalnak, melyet tavaly télen megjelent angol nyelven megjelent könyve alapján írok, egyfajta magyar összefoglalóul, hiteles tájékoztatásul erről a misztikus szervezetről.

Az Usui Reiki Ryoho Gakkai alapításának körülményei és története

Ahogy a bevezetőben is említettem az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezetet 1922-ben Mikao Usui sensei alapította pár hónappal a Kurama-hegyen történt megvilágosodása után. Az első Dojo-t (képző központ) Tokyoban, a Harajuku kerületben nyitotta, nem messze Meiji császár síremlékétől.

kimiko koyamaKimiko Koyama asszony (a Gakkai 7. elnöke ld. jobbra) szerint ez nem egy vallásos csoport és nem is egy szekta. Usui mester a Reiki tiszteletére és a módszerrel önmagunkon végzett szorgalmas munka céljára alapította meg. Koyama sensei így folytatja: “Minden tagnak dolgoznia kell önmagán, hogy kicsiszolja a karakterét és megtisztítsa a szívét. Annak érdekében, hogy egészséges maradj, vigyázz magadra, étkezz megfelelően és aludj eleget. Adj mindennap magadnak reikit! A reiki támogatja a test minden részét és erősíti az immunrendszert. Élénkíti a belső szervek működését és segíti a sejtek regenerációját, így nincs szükséges orvosságra és műtétre.

Az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezet gyorsan növekedések indult az 1920-as években köszönhetően Usui sensei számos külföldi utazásának Shinpai Goto gróffal megismertetve számos magas rangú tengerész tiszttel a módszerét, akik hamarosan érdeklődni kezdtek a reiki iránt. Ez egy igen termékeny időszak volt a különböző spirituális iskolák számára, miután a Taisho időszakában (1912-1926) meggyengült a császár befolyása.

Korábban a Meiji császár idejében (1868-1912) a császárt a legfelsőbb shintó isten megtestesülésének tartottak és ebben az időben durván elnyomták a buddhizmust és más spirituális csoportokat. Talán ez az oka annak, hogy Usui sensei kifejezve a tiszteletét a császár iránt beemelte a tanításába Meiji 100 waka stílusú versét (a többi 25 öt később került bele). Fumio Ogawa sensei szerint Usui sensei és császár között olyan kapcsolat volt mint az apa (Császár) és fia.

A 1920-as években a japán kormányzat törvényen kívülinek bélyegezte a kézrátételes gyógymódokat/illetve orvosi végzettséghez kötött, így a legtöbb csoport elkerülve a konfliktust vallásos csoportként működött tovább. Az alkotmány ugyanis biztosította a spirituális gyógyítás ilyen formában történő gyakorlását. Usui szervezete mivel nem volt ellene a japán monarchiának és számos elnöke, tagja a tengerészet magas rangú tagja volt, így békében tudták folytatni a működésük.

Az 1923-as esztendő egy szintén fontos mérföldkő volt: Usui sensei ugyanis a nagy Tokyoi földrengést követően (1923 szeptember) elkezdte tanítani a behangolás (Reiju) szertartást. Ezt elsőként 8 senior tanítványának adta át, akik a földrengést követő rövid időszakban több száz ezer kezelést és behangolást adtak a rászorulóknak Kimiko Koyama asszony elbeszélése alapján.

Usui Memorial_Tokyo, Japan1925-re a korábbi központ kicsivé vált, így Usui sensei Tokyo külső részébe Nakano-ba költöztette a képző központot. (ez ma a város központban van a Suginami-Ku kerületben) 1926. március 6-án, Fukuyama-ban egy Reiju Kai szertatáson Usui sensei egy végzetes kimenetű agyvérzésben elhuny. Sírja ma is megtekinthető Tokyo-ban, Suginami-Ku kerületben a Saihoji Templomban. Öröksége több mint 2000 tanítvány és 40 csoportja az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezetnek. (1926.) Usui sensei haláláig 20 shihan (tanár) -t képzett ki, akik továbbvitték örökségét.

Usui mester halát követően Jazaburo Ushida veszi át a Gakkai szervezet vezetését. Szintén Ushida senseinek köszönhetjük sírfeliratát, mely révén fenn maradt Usui sensei életének legfontosabb eseményei. A 20 shihan közül néhányan elhagyták az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezetet önállósodva, 2-en saját spirituális csoportot hoztak létre, azonban sokan tagjai maradtak ennek a csoportnak. Pontos számokat nem ismerünk, épp úgy, ahogy Usui sensei halát megelőző 1926- januárjában készült csoportképen sem azonosítható be mindenki a fényképen.

Usui Reiki Ryoho Gakkai shihanok, akiknek saját tanítványaik voltak (Koyama sensei nyomán)

Chujiro HayashiDr. Chujiro Hayashi (1880-1940) sensei:  egyike azon shihanoknak, akik közvetlenül Mikao Usui senseitől tanultak (1925-ben éri el a shihan szintet). Nagyon tehetséges volt a gyógyításban, nevéhez köthető saját Dojo-jának megalapítása, a Hayashi Reiki Kenkyukai, ahol 10 kezelőágyon napi szinten kezeltek beteg embereket.

Hayashi sensei eredetileg orvosdoktor volt a tengerészetnél, melynek tudását a reikiben is kamatoztatta, így például saját kezelési útmutatót dolgozott ki, bevezette a kezelőágy használatát és hogy 1 embert többen kezelnek. Halálát követően felesége, Chie Hayashi veszi át a reiki klinika vezetését, mely az 1950-es évek közepéig működött. Dr. Hayashi senseinek számos ismert tanár tanítványa volt így pl. felesége Chi Hayashi, Hawayo Takata, Chiyoko Yamaguchi és Tatsumi sensei is.

Shiki sensei: nagyon-nagyon sok tanítványa volt. 1940. Július 20-án halt meg.

Imaizumi Tesutaro sensei: az Usui Reiki Ryoho Gakkai 3. elnökének Taketomi senseinek a jobb keze volt (magas is tanított) és magas rangú tengerésztiszt. 67 évesen, 1945. február 8-án hunyt el.

japanese-samurai-single-edge-swordIsoda Shiro sensei: előszőr Ushida senseitől tanult reikit, majd később Usui mestertől. Három Gakkai csoport (Hiroshima, Suma, Kyoto) vezetője volt. Tudós volt és képes volt a reiki tudományos szemszögből látni- Felesége ismert és tehetséges a gyógyító volt.

Mine Ishie sensei: foglalkozása zenész volt. Könyvként kiadott önéletrajzában (Életutam 90 éve) leírja az összes shihan mikor és hol és milyen képzésekben részesültek Usui senseitől. Mine Umetaro senseinek volt a felesége és Hyogo és a Kube-Sume csoportokat vezette. 103. évében bekövetkezett haláláig számtalan kliensnek adott reiki kezelést.

Kaneko Shigeyo sensei: tehetséges szónok, a hadsereg tisztviselője volt, Hiroshimában és Kagoshimában tartott szemináriumokat.

Tsuboi sensei: tea ceremónia mester volt, aki 99 éves korában halt meg. Tsubi sensei Taketomi senseitől tanult reikit 1933-ban. Miután az Usui Reiki Ryoho Gakkai épülete leégett, saját majd a háborút követően a fia házát ajánlotta fel a rendszeres Reiju Kai foglalkozások helyszínéül.

Morihaku Yoshiko sensei: 1934-ben Taketomi sensei tanfolyamán sajátította el a reikit. Oita prefektúra kormányzójának az epekövét gyógyította meg, aki jutalomként engedélyt adott neki, hogy nyilvános kezeléseket végezhessen. Morihaku Yoshiko 1968-ban hunyt el.

Nagano Harue sensei: közvetlenül Usui senseitől tanult reikit és a Gakkai központokban dolgozott, így segített Wanami senseinek (5. elnök) a feladatai ellátásban, amikor időssé vált. 1984-ben halt meg.

Usui Reiki Ryoho Gakkai elnökei

Az első elnök, Mikao Usui (1865-1926): Gifu prefektúrában, Tanai faluban született. Művészneve “Gyohan” volt. Felesége Sadako Suzuki asszony volt, akitől 2 gyermekük született: Fuji (1907-1946) és Toshiko (1913-1935). Usui sensei az elbeszélések szerint melegszívű, egyszerű, alázatos ember volt, aki mindig mosolygott. Élete megismerhető sírfelirata alapján.

A második elnök, Jazaburo Ushida (1865-1935): ellentengernagy fokozatú tengerésztiszt, aki igen tehetséges kalligráfus volt. A reikit spirituális gyakorlatként tekintette és hogy a betegség az egyén karakterén való dolgozásával meggyógyítható.

samurai-bootA harmadik elnök, Kanichi Taketomi (1878-1960): ellentengernagy fokozatú tengerésztiszt, aki igen tehetséges a Reiji-ho technika alkalmazását illetően és képes volt hatékonyan diagnosztizálni. Hallgatóinak segített megérteni és megtanítani a Reiji-ho technikát, akár egyszerre 50! embernek. Az elbeszélés szerint a hallgatóit vonatsorba állította, hogy mindenki az előtte lévő vállát érintett, ő maga pedig leghátulra áll, majd hirtelen azt mondta: “Ez Reiki!” Kimondva engedte az energiát áramolnia így a hallgatók azonnal képesek voltak azt érzékelni. Fontosnak tartotta az energia érzékelés elsajátítását.

A negyedik elnök, Yoshiharu Watanabi: angol tanár volt. Igen tehetséges volt a reiki kezelésekben. Így egy Gakkai tagnak a gyermekét is sikeresen kezelte ki a vérhasból, miután az orvosok  már lemondtak róla. A II. világháborút követően a Usui Reiki Ryoho Gakkai 3. elnöke és fő csoportjának a vezetője volt. 1960-ban halt meg.

Az ötödik elnök, Hoichi (Toyokazu) Wanami (1883-1975): altengernagy. Melegszívű, vidám ember volt, akinek sok barátja és számos rokonsága volt. Nagyon sok embernek tanította meg a reikit. Amikor öreggé vált, ő kérte fel Koyama senseit, hogy legyen az örököse és klienseinek a gondozója. Nagyon érdekelte az egészség minden aspektusa, különösen az idősek egészsége. 60 évesen még megmászta a Fuji hegyet és számos előadást tartott fizikai kondíció megőrzéséről. 91 évesen távozott el az élők sorából.

A hatodik elnök, Kimiko Koyama: Koyama asszony 1932-ben Taketomi senseitől tanult reikit. Fontosnak tartotta, hogy a reiki nem csak a gyógyításról szól. 1948-ban egyaránt tanult mind Watanabi és Wanami senseiektől. Koyama sensei sokat tett azért, hogy az Usui Reiki Ryoho Gakkai az 1970-es évektől újra aktív legyen. Ezért heti foglalkozásokat tartott saját házában. Az 1990-es évek elején a Gakkainak 13 csoportja és kb. 600 tagja volt.

A hetedik elnök, Masayoshi Kondo, egyetemi professzor: Kondo sensei 1998-ban vette át az elnökséget Koyama asszonytól. Vele nem sikerült a kapcsolatot felvennie Frank Arjava Petternek.

A nyolcadik elnök, Ichita (Kazuta?) Takahashi*: 2010. január 31-től elnöke az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezetnek. Több információ róla sem ismert.

*forrás: Rick Rivard

 

Feltehető a kérdés, hogy mi az oka az Usui Reiki Ryoho Gakkai szervezet zártságának, miért csak meghívásos alapon lehet bekerülni (elsősorban csak japánok számára). A válasz történelmi okokra vezethető vissza: háborút követően a reikit és más spirituális módszereket betiltottak, másrészt az amerikai megszállással a nyugati értékrend került előtérbe, míg a tradicionális módszerek visszaszorultak.

Mivel a reikit nem lehetett nyilvánosan tanítani, ezért kiveszett a köztudatból. Usui, Hayashi mester több tanítványa is meghalt a 90-es évekre, amikorra enyhült a hidegháborús időszak. Az 1980-as évekre a Japánban a reiki nyugatról exportált (Takata féle Usui Shiki Ryoho) változata lesz népszerű nyugati reiki mesterek révén (és ma is ez a tendencia). Másrészt a kulturális és a reikit érintő szemléletmódbeli különbségek a akadályozzák a nyitást, valamint az, hogy valószínűleg a Gakkai nem is lenne képes kezelni a nyilvánossággal járó hirtelen óriási népszerűséget.

 

Reikit tanulnál? Vedd fel velem a kapcsolatot! Kérdésed van? Írj bátran!