Reiki és kereszténység: összeilleszthető dolgok?

Reiki és kereszténység: összeilleszthető dolgok?

Noha ma már jól ismert tény, hogy a reiki nem keresztény gyökerű módszer, mégis nagyon sok keresztény felekezetű ember érdeklődik iránta. Ez részben köszönhető annak, hogy az 1980-90-es években a reiki történetét egyfajta szájról-szájra járó elbeszélésként nagyon sokáig úgy tanították, hogy az alapító, Mikao Usui Jézus gyógyítását kutatta… amiről később kiderült az írásos forrásokat megismerve, hogy nem igaz.

Azonban mindezek ellenére számos keresztény számára nagyon vonzó, hogy valami hasonlót tehet, mint amire Jézus képes volt. Másrészt a reiki keresztény emberek számára is egy jól használható technika az együttérzés kifejezésére, a lelki és fizikai fájdalom/problémák kezelésére és Istenhez való kapcsolódáshoz. Ezt egyébként bárki megélheti függetlenül, hogy hívő keresztény vagy más vallást követ, netán ateista, spirituális nézetű.

Ugyanakkor több keresztény egyház mély ellenérzését fejezi ki (pl. ITT és ITT) a reiki módszer keresztény hívők általi gyakorlásával szemben, melyen állítások többsége nem megalapozott. Gyakran olyan dolgokra hivatkozva próbálják az embereket eltéríteni e módszer gyakorlásától, melyek nem igazak. Feltehető tehát a kérdés: a reiki mennyire illeszthető be egy keresztény ember életébe vagy épp azzal mennyire ellentétes?

Bevallom őszintén, számomra sokáig e két rendszer nem volt azonos egymással összeegyeztethető elméleti alapokon, míg nem olvastam a christianreiki.org weboldalt, mely weboldalon érdekes elgondolásokat találtam és melyeket szeretnék megosztani az olvasóimmal is, kiegészítve a saját gondolataimmal is.

Külső ellenállás a környezet részéről

Talán ez az egyik legnagyobb akadály, mellyel szembesül egy keresztény reiki gyakorló. Ez a nem egyetértés jöhet a vallási közösség részérő épp úgy, ahogy a családtól is. A leggyakoribb félelem, hogy a reiki valamiféle ezoterikus mágia, mely eltérít Istennel való igaz kapcsolattól.

Egy ilyen külső közeg természetesen nem támogatja a módszer gyakorlásának lehetőségét, pláne annak felvállalását, mely egy friss keresztény reikisben belső konfliktust okozhat, hogy választani kellene az EZ vagy AZ között.

A kezdeti bizonytalanság közegében a környezetből jövő nem megalapozott ijesztgetések alááshatják a belső motivációt, a pozitív történéseket, melyeket a reiki rendszeres gyakorlása képes előidézni. Így a reiki gyakorlását egyfajta titkos és bűnös dologként élheti meg egy keresztény ember egy ilyen ellenálló közegben.

Ezért gyakran fordul elő, hogy keresztény emberek belső titokként kezelik azt, ha hitükkel egyetértésben jógáznak, reikiznek vagy más az egyház által elítélt ezoterikus tudománynak titulált módszert gyakorolnak.

Fontos lenne az egyházak felől felismerni, hogy a világ változik és ne a félelmekre alapozott dogmák határozzák meg a kommunikációt, melyet a hívek felé közvetítenek annak meghallgatása nélkül, amit a kereszténység és pl. a reiki együttes gyakorlása által tapasztaltak meg emberek.

Ahogy a különböző keresztény közösségekben igen eltérő liturgikus gyakorlatok jelenhetnek meg, azok mégis mind Istenhez vezetnek és mindegyik a kereszténységhez köthető gyakorlat. A belső megélés egyedi lehet, melyhez sokféle út vezet. Így a kézrátételes reiki gyógyítás is felfogható egyfajta spirituális ajándékként, mely erősítheti az Istennel való kapcsolatot és egyfajta szolgálat lehet és eszköz az együttérzés kifejezésére.

Kereszténység és reiki elvek, spirituális tanítások

Az egyik legtöbbet feltett kérdés, hogy a (reiki) gyógyítás összeegyeztethető-e keresztények számára? Korintusok 14:1-ben ez áll: „Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.”

A 12:28-as részben pedig „Isten pedig az egyházban némelyeket először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul rendelt; azután adott csodatevő erőket, azután a gyógyítás kegyelmi ajándékait, gyámolítókat, vezetőket és a különféle nyelveket.” Tehát a Bibliában is található utalás a kézrátételes gyógyításra.

Szintén gyakori kétség a reiki energia eredete, melyet gyakran eredeztetnek tévesen a Sátántól. A christianreiki.org szerzőjének értelmezése szerint a Sátán a Bibliából ered és sehol nem találni utalást arra, hogy a Sátán valaha gyógyított volna, ellenben több példa van a bűnnel való megkísértésre. Így tehát a reiki csak Istentől eredhet és annak jó minőségűnek kell lennie.

Szerk.: maga a REIKI szó japán írásból eredő jelentése: láthatatlan, misztikus, szentséges, nagy erejű energia, melynek gyógyító ereje van.

A reikivel kapcsolatos gyakori félreértés, hogy egyfajta vallás vagy kultusz lenne. Nos, egyik sem igaz. Míg a vallásokban találkozni olyan kérdésekkel, mint megváltás, bűn,  menny, pokol, halál utáni lét kérdése és ezekben való hit.

Nos ez teljesen hiányzik a reikiből. Nincsenek sem dogmák, sem istenképek, melyhez imádkozni kellene. Hitrendszertől függetlenül működik mindenkinél.

Nincsenek sem szekták, vezetők, akik megmondják mit kell tenni, nem kell feladni, elvonulni a hétköznapokból, nem kell dogmatikus elveket vallani annak gyakorlásához. Egy reiki gyakorló teljes mértékben két lábbal áll a földön, ezoterikus sallangok nélkül.

Szintén támadási felület szokott lenni a reiki szimbólumok rendszere és behangolási eljárás, melyet gyakran neveznek fekete mágiának, mely természetesen nem igaz.

Noha a kereszténységben is megjelennek és használatosak különböző szimbolikák úgy mint kereszt, hal, víz, bor, ostya, stb. és különböző szertartások azon célból, hogy védelmet vagy Krisztussal való kapcsolatot erősítsenek. A reiki szimbólum és a behangolás rendszere jól megmagyarázható és érthető része e japán módszernek, mely ködösítés és manipuláció nélküli, melytől egyáltalán nem kell félni.

A reiki módszerhez gyakran társítanak tévesen olyan elméleteket, mint pl. csakratant, szellemekkel való kommunikációt és más olyan elrugaszkodott ezoterikus gyakorlatot, melyek soha nem voltak részei az eredeti reikinek. A reiki megtanulása nem ad különleges erőket, azt a gyógyító képességet emeli magasabb szintre, amivel magad is rendelkezel születésedtől fogva. A reiki mint módszer pontos kifejezése nem véletlen: Usui Reiki Gyógymód az Elme és a Test Fejlesztésére.

Szintén egy érdekes szemléletmód a Bibliából, hogy hogyan kell kezelni azokat, akik valami hasonlót csinálnak, de más módon. Lukács 9:49-50-ben ez áll „János ekkor azt mondta: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg neki, mert aki nincs ellenetek, az veletek van!

Így ha valaki imával akar gyógyítani vagy épp reikivel, az nem zárja ki egymást a cél szempontjából és nem válik valaki attól ellenséggé, hogy valamit másképp csinál.

Ha valaki szigorú értelemben a Bibliát nézi, keresztényként nem ellentétes a reiki gyakorlása és összeegyeztethető gyakorlat tud lenni, ha valaki a reiki gyakorlására érez hívást. Ez ugyanakkor legyen egy egyéni döntés és nem erőltethető mert valaki végzi.

Ha maradt benned bizonytalanság a különböző keresztény egyházaktól jövő kritikákra ITT és ITT és ITT találsz közérthető válaszokat (angol nyelven).

A „Keresztény Reiki” jelenség

Ugyanakkor nem lenne teljes az írás a „keresztény reiki” jelenségről írott gondolatok nélkül. Nem értek egyet azzal a gyakorlattal, mely a reiki szóbeli (kitalált) keresztény történetére alapozva egyfajta „keresztény reiki” irányzatok és keresztény külsőségeket, fogalmakat a reikibe bekeverő elveket képviselő reiki mesterek jogosságát hirdeti.

Ezzel a reiki módszer nézetsemlegessége veszik el. Másrészt a reiki kulturális gyökerei sokkal inkább köthetőek a shintóhoz és a buddhizmus, így ez a fajta keresztényesítés megtévesztő és hamis.

Másrészt pedig noha a reiki gyakorlása ideológiailag beilleszthető egy keresztény ember mindennapjaiba, az azonban erős csúsztatás, amikor valaki annak keresztény vallási színezetet ad. Ez olyan külsőségekben jelenhet meg mint:

  • keresztény papi ruhaszerűségben végzik a szertartást,
  • kereszt szimbólum használata a behangoláskor,
  • tömjén / szentelt víz alkalmazása,
  • angyalok és reiki összekapcsolása, stb.

Személyesen fontosnak tartanám hangsúlyozni a reiki vallás semlegességét és annak elkerülését, hogy bár régen valóban egy keresztény színezetű történetként adták át a reiki hagyományát (azért, hogy Amerikában a reikit jobban elfogadják a hidegháborút követően), ez ma már igencsak túlhaladott és nem őszinte gyakorlat, ha ezzel kíván valaki a keresztény emberekre manipulatívan hatni, hogy nála tanuljon reikit.

Ezen fajta manipuláció ellen jogosan lépnek fel a keresztény egyházak, sajnos sok esetben más téveszméket is hozzátársítva a reiki fogalmához, ami árt a hagyományos reikit gyakorlók megítélésének.

Ahogy szintén nem értek egyet azzal a gyakorlattal, hogy úgy vonzóbbá tenni keresztények számára a reikit, hogy e japán módszer fogalmait a keresztény kultúrkör kifejezéseivel helyettesítik. Erre semmi szükség, mert a reiki fogalomkörének megvannak a mindenki számára jól érthető és dogma mentes magyarázatai. Ahogy elhibázott az az elgondolás is, mely a reikit a kinyilatkoztatott vallások szintjére emelné a reikit.

A reiki ugyanis nem vallás, egy belső spirituális út a TE megélésed szerint. Mindegy, hogy hiszel vagy nem, mindegy, hogy melyik vallás követőjének tartod magad, az alapító, Mikao Usui egyetemes életigazságokat fogalmaz meg a reiki alapelvekben. Nincs szükség annak átfogalmazására vagy más ideológiába való beültetésére. A reiki saját belső utad, melyet a meditáció, ön és mások kezelése és az öt életszabály gyakorlásával élsz.

A japán tradicionális Jikiden Reiki tanáraként különösen vonzó számomra, hogy a Jikiden Intézet útmutatása alapján maximálisan tiszteljük a hallgatók világnézetét és senkinek nem kell japánná válnia, hogy azt gyakorolja. Azt hiszem ez a fajta tisztelet, ugyanakkor őszinte és egyenes kommunikáció a reiki kulturális gyökereinek bemutatását illetően példa értékű, mely mindenki számára megadja a lehetőséget, hogy a saját megélése szerint gyakorolhassa a reikit és ne egy mester vagy irányzat határozza meg milyen torzulással jut el számára ez a japán módszer.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Picture of Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító