Reiki és az anatómia összefüggései

Reiki és az anatómia összefüggései

Elsőre ellentmondásosnak tűnik, hogyan jön az anatómia a reikibe, hiszen az alapító Mikao Usui alapgondolata – ld. a Kokai Denjuról az írást  – éppen az volt, hogy minél egyszerűbben eszközök és orvosi ismeretek nélkül legyen kivitelezhető a reiki kezelés. Ez így is van egy általános relaxáló kezelésnél vagy ha ismerjük és használjuk a Byosen illetve a Reiji-ho  technikákat, melyek az energia érzékelésén és a belső intuíció útmutatásán alapulnak. Azonban adódhatnak olyan helyzetek, amikor a szervek elhelyezkedésének alapismeretei, illetve a holisztikus szemléletmód hozzájárulhat a reiki kezelés hatékonyságához.

Történelmi háttér

Az orvosi alapok használata régóta ismert, hisz már Hayashi sensei is kamatoztatta ilyen irányú tudását. Ezen célból kezelési útmutatót írt tanítványai számára, mely a különböző szerveket és területek kezelését javasolta az egyes problémák esetén. Ezek azonban nem kötött pozíciók voltak, hanem azok a területek, ahol byosen várható. Hayashi sensei számos orvosi kifejezést is használt ebben a jegyzetében. Az alapítónak, Mikao Usui senseinek is volt egy hasonló kezelési útmutatója. A közös az volt mindegyik rendszerben, hogy a Ryoho Shishin főként a kezdő tanítványoknak íródott és a tanfolyam során készíthettek egy másolatot a hallgatók.

A haladó gyakorlóktól (okuden szint) elvárták, hogy készségeket szerezzenek a különböző érzékelést és belső intuíciót  igényló technikákkal is, melyek jelentősen megnövelték a kezelések hatékonyságát. Dr. Chujiro Hayashi sensei híres volt arról, hogy pusztán belső érzékeléssel képes volt analizálni a kliens vérét, vizeletét és nagy hírű gyógyítóként tisztelték.

Hayashi sensei sokszor hangsúlyozta a szervezet természetes gyógyító képességét, annak működési mechanizmusát és e célból gyakran emlegette az „iszapos folyómeder” és az „utolsó héj lehántása” szóképeket, melyek segítettek megérteni a gyógyulás folyamatát és melyről részletesen esik szó a reiki tanfolyam során.

Hawayo Takata rendszerében jelent meg először a kötött kézpozíciós kezelés, mely főként a főbb szervek és a meridiánrendszer mentén kezelt területek energetizálására összpontosított.

Ez így egy teljes testkezelést tett ki, mely általánosan jótékony hatással volt az egész szervezetre. A kötött kézpozíciók sorrendje pl. a fej kezelésnél pontosan megtalálható Hayashi sensei kezelési útmutatójában. Érdekes módon Takata asszony nem mindig ugyanúgy tanította a kezelést: egyszer a fejnél kezdődött, máskor a hasi területnél. Valószínűleg tanította a toxinok érzékelését és a különböző masszázs és gerinc kezelési technikákat is, melyek leegyszerűsödtek és néhány tanátadási vonalon bizonyos dolgok el is felejtődtek az idők során.

Erre egy nagyon jó példa az Usui Shiki Ryohoban alkalmazott gerinc lehúzás/ lesimítás technika, mely egy egyszerűsített változata a féltest kezelésnek ld. Usui kezelési útmutatóját, vagy Hayashi sensei vérfrissítő technikájának, melyet a Jikiden Reiki is tanít. Ez természetesen nem Takata hibája volt. Több tanítványa önállósodó törekvése és a reiki eltömegesedése kihatott a reiki lassú, de biztos megváltoztatására. Ha jelen kor „modern” reiki tanítását összevetjük Takata asszony rendszerét tanuló első tanítványainak emlékezetével (illetve később leírt jegyzeteikkel), megvizsgáljuk a maga által írt naplójának eredeti feljegyzéseit, meglepő különbségeket fedezhetünk fel.

Kezelési módok és elgondolások

Óhatatlanul beszivárgott az indiai eredetű csakratan, a kínai gyógyászat meridián rendszer szemlélete a modern szemléletű reikibe, mely ugyan eredetileg nem volt része a reikinek, ugyanakkor sok ember beszámolója szerint működnek ezek az elgondolások is. Ilyen pl. a csakrák energetizálása, kiegyenlítése, vagy meridián pontok feltöltése vagy különböző szervek és lelki minták összekapcsolása a holisztikus szemlélet jegyében.

Más részt mivel többségében elfelejtődtek a különböző belső intuíción vagy energia érzékelésen alapuló technikák, szükségessé váltak a kézzelfogható támpontok, így pl. a szervek elhelyezkedésének alap ismeretei. Több reiki könyvben napvilágot láttak ilyen tapasztalatokon alapuló kezelési útmutatók, melyek szervek elhelyezkedésének alapismereteire alapoz. Banálisan hangzik, hisz pl. egy szívet mindenki megtalálja, de többen gondolkodóba esnek hogy a máj pl. jobb vagy bal oldalon helyezkedik el, vagy merre található a lép vagy a mellékvese?

A reiki kezelés során jöhetnek olyan esetek, amikor a kezelőt konkrét szervi problémával keres fel valaki, ilyenkor segíthet az anatómia ismerete. Vagy, ha erős byosen sugárzik egy területről, meg tudjuk állapítani, az épp mely szerv területére esik és el tudjuk a klienst küldeni orvosi vizsgálatra. Ha valaki ismeri a meridián rendszert és a mögötte megbújó elgondolást, szintén kiegészítheti a kezelési tapasztalatait, melyet hasznosíthat a terápia során. Ezen a linken egy alap anatómai ábrát láthatsz, ahol az összes fontos szerv és a hozzá tartozó rövid magyarázat is fel van tüntetve.

Bárhogyan is közelítjük meg a reiki kezelést, a közös cél az, hogy feloldjuk a fizikai toxinokat, az energetikai blokkokat, melyek az áramlást blokkolták, így a szervezet öngyógyító tevékenységét támogatjuk. Akár célzottan egy szervet energetizálunk, akár a toxinok feloldására törekszünk, hasonló eredményekre jutunk, a terápia hosszában lehetnek különbségek. Az emberi szervezet ugyanis egy szerves egészet képez, melyet nem lehet elválasztani. Az energetikai blokk előbb utóbb fizikai tünetben jelenik meg, a lelki egyensúlytalanság, szintén fizikai problémákban jelentkezhet idővel. Így mindenképpen az „egész” embert kezeljük.

Magam azt kedvelem a legjobban reikiben, hogy számomra a legegyszerűbb technika, mely hatékonyan használható és támogatóan  együtt használható más módszerekkel, így a hagyományos orvosi kezelésekkel is, beleférhet többféle megközelítési mód is, ugyanakkor mindig a gyökér okot kezeli és ezzel lényegében a szervezet önmagát gyógyítja meg.

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító