Frank Arjava Petter: Dr. Mikao Usui eredeti reiki kézikönyve

Frank Arjava Petter: Dr. Mikao Usui Eredeti Reiki Kézikönyve az egyik olyan magyar nyelven elérhető gyakorlati reiki könyv, melyet azt gondolom mindenkinek érdemes kézbe venni, aki valaha is elsajátította ezt a japán gyökerű módszert. A Reikitűz után ez a második könyv, mely megjelent Arjava Pettertől Magyarországon 2003-ban. Amiért a mai napig aktuális ez a reiki könyv az, hogy elsőként foglalkozott a reiki japán technikáival és annak szellemi hátterével és elsőként jelent meg magyar fordításban az Usui Reiki Hikkei – Usui Reiki Kézikönyve. Sok szeretettel ajánlom ezt a könyv ismertetőt minden olyan kezdő reikis számára, aki még csak most ismerkedik a reikivel és nem beszél idegen nyelven, és minden olyan reikisnek, akiket érdekel a reiki japán gyökerei.

A BioTer Kiadó által kiadott könyv bár mindössze 79 oldal, azonban az A5-ösnél valamivel nagyobb formátumú és fényes papírra nyomott, sok képpel illusztrált kiadvány meglepetéseket tartogat. Ez nem az a könyv, amit csak végiglapozol és röptében elolvasol, érdemes megemészteni és ki is próbálni az olvasottakat. Ahogy a bevezetőben említettem a könyv fő hangsúlya a gyakorlati részen van. A szemet gyönyörködtető japán kanjik, kezelés illusztrációk magával ragadják az embert. Pontról, pontra vezetnek végig a gyakorlati részen, melyet minden reikisnek érdemes megismernie.

A KÖNYV FŐ ELMÉLETI VÁZÁT AZ ALÁBBI TÉMÁK ADJÁK:

  • A reiki buddhista háttere
  • A reiki három pillére:
  • Gassho, Reiji-ho, Chiryo
  • A légzés
  • A tanden
Dr. Mikao Usui eredeti kézikönyve borító

Ezekről a témáról érdemes rövid összefoglalót is írni megismerve a reiki lényegi részét.

A reiki történetét nagyon sokáig a szájról-szájra terjedő keresztény színezetű történet alapján mesélték, melynek jobban közelített egy misztikus meséhez, mint a valósághoz. Frank Arjava Petter és felesége Chetna Kobayashi kutatásai elsőként mutatták be a reiki valódi gyökereit és írásos forrásokra alapozott történetét. Így pl. a könyv beszámol a Kurama-hegy jelentőségéről és fény derül arra is, hogyan kapcsolódik a buddhizmus a reikihez, melynek lényege az üresség megtapasztalása, hogyan tapasztalható meg a reiki segítségével ez az eggyé válás, az eredethez, az egységhez visszatérés annak gyakorlásával.

Bár a reikiben a Szív Szútra nem kap hangsúlyt, a könyvből részletes magyarázatot kaphatunk e fontos buddhista szövegről. Szintén ebben a blokkban olvashatunk egy mindössze néhány soros magyarázatot a Gokairól, azaz Usui mester öt életszabályáról. Ez a mai ismeretek tekintetében szűkszavúnak látszik, azonban ez volt az első eredeti szöveg alapján lefordított verzió, mely nem csak a jól ismert 6 sort sorolta fel.

Ezt követően minden a gyakorlatról szól.

A reiki három alappillére (GasshoReiji-ho, Chiryo) egy igen fontos fejezet, melyre érdemes több figyelmet szentelni.

Ez a könyv foglalkozott ugyanis először a gassho meditáció részletes ismertetésével és annak jelentőségével. A könyv végigvezet e meditáció technika lépésein, hogyan valósítsuk meg a belső üresség állapotát. Ezt a gyakorlatban gyakran nem egyszerű, de megtapasztalni a belső ürességet, megéri a fáradozást és a kitartó gyakorlást.

Reiji-ho technika szinten egy igen fontos technika, melyről Hawayo Takata is említést tesz 1936-ban naplójában. Ez a technika segít a kezelés intuíciós kivitelezésében. Elsőre lehet nehéznek gondolod, hogyan lehet a belső megérzésre hallgatva a problémás részeket megtalálni. Azonban nem lehetetlen és miután kifinomítottad a belső intuíciód, nagy szolgálatodra válik ez a technika hihetetlen mértékben javítva a kezelésed hatékonyságát megtalálva mindig a probléma gyökér okát.

Arjava Petter azt írja: mindannyian természettől fogva intuitívak vagyunk, és csupán azt kell megtanulnunk, hogy odafigyeljünk a rendelkezésre álló intuíciókra, és azokat helyesen “fordítsuk le”. Bár a könyv részletes útmutatást ad ennek elsajátításához, ha mégsem megy, érdemes olyan reiki tanárt felkeresned, aki segít rávezetni, hogy érezz rá a Reiji-ho technikára.

Chiryo (kezelés), melyet kezelésnek fordítunk, ennek hátteréről és kézrátételes gyógyítás természetességéről szól ez a fejezet. Részletes útmutatást kapsz, hogyan vitelezd ki, valamint a 25. oldalon található Gyógyító technikák fejezetben olyan technikákat ismeretet az író mint: érintés, ráfúvás, szemmel, levegő energiaközvetítés, valamint említést tesz különböző reiki masszázs technikákról, melynek eredetét is ismerteti.

Szintén egy nagyon fontos fejezet a Tanden és a Légzés jelentőségéről és a reikiben való alkalmazásáról szóló fejezet. Arjava nem kevesebbet állít, mint hogy a légzés képezi az összeköttetést a test és a tudat között. És valóban a légzés egy nagyon fontos dolog, melyről nagyon sokáig nem beszéltek a reikiben. Petter ebben a fejezetben ismerteti a Joshin Kokyuu-ho légzéstechnikát, mely a japán reikiben egy alaptechnika az energia áramlás fokozására és a tudat megtisztítására. A Tanden egy szintén olyan eleme a reikinek, melyet sokáig nem ismertek a reikisek. Arjava érdekes leírást ad a tanden tudatosítására és használatára a kezelés során, melyet érdemes kipróbálni.

A könyv utolsó nagy egysége Mikao Usui kezelési útmutatójának ismertetése, mely az alábbi alfejezeteket tartalmazza:

  • Meghatározott testrészek alapkezelése
  • Idegek működési zavarai
  • A légzőszervek (és légutak) működési zavarai
  • Az emésztőszervek működési zavarai
  • A keringési rendszer működési zavarai
  • A vér és anyagcsere működési zavarai
  • A húgy-ivarszervek működési zavarai
  • Gyermekbetegségek
  • Női bajok, problémák, rendellenességek
  • Fertőző betegségek

Ezekben az alfejezetben különböző területek és különböző betegségek esetén javasolt területeket és azok kezelését találod. Nincs benne minden betegség és találsz olyanokat is, melyek ma már nem jellemzőek. Ne feledd, ez a kezelési útmutató az 1920-as évek elején íródott! Azonban egy kiváló alap a reikivel csak még ismerkedők számára.

A könyv a fényképfüggelékről és a gerinccsigolyák megtalálását célzó leírással zárul.

Bár a reiki könyv rövidnek tűnik és sok helyen azt érezni, hogy ezt bizony bővebben is ki lehetett volna fejteni, mégis értékes darab, mely 2003-ban újdonságnak számított és kielégíti egy átlag gyakoroló igényeit. Ha még nem olvastad, kívánom, hogy mélyedj el benne!

Könyvajánló

FRANK ARJAVA PETTER:

A HAYASHI REIKI KÉZIKÖNYV

FRANK ARJAVA PETTER:

DR. MIKAO USUI EREDETI REIKI KÉZIKÖNYVE

MASAKI NISHINA:

REIKI ÉS JAPÁN

KAIJI TOMITA:

REIKI TO JINJUTSU

ROBERT N. FUESTON:

AZ USUI SHIKI REIKI RYOHO RENDSZERE ÉS TÖRTÉNETE

TADADO YAMAGUCHI:

RÁTALÁLÁS A REIKI GYÖKEREIRE

WILLIAM LEE RAND:

A REIKI BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ TÖRTÉNETE

Szabó Gábor: Reiki A-tól Z-ig c. könyv

REIKI

A-TÓL Z-IG

Ha szeretnél egy magyar nyelven olvasható, átfogó kézikönyvet, had ajánljam figyelmedbe Reiki A-tól Z-ig címmel megjelent munkám, mely tartalmazza a legfrissebb idegen nyelven megjelent kutatások összefoglalóját, a reiki érthető, letisztult magyarázatát és közel 10 év Jikiden Reiki gyakorlati tapasztalat tükrében számos olyan gyakorlati tippet, tanácsot, ami hasznodra válik, hogy igazán hatékonyan tudd alkalmazni ezt a japán módszert, mit tegyél ha elakadsz, hogyan fejleszd magad professzionális szintre.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító