Állatok reikizése

Állatok reikizése

Nyugati országokban igen népszerű és széles körben alkalmazott nem hagyományos gyógymód az „állat reiki„, melynek mára szakirodalma is van és számos terápiás alkalmazási tapasztalat jelent meg e japán módszer állatokon történő alkalmazásával kapcsolatban (így például könyvekben). Sőt nyugaton ez annyira szakága a reikinek, hogy külön reiki tanfolyam során oktatják az állatbarátok számra e keleti gyógymód ilyen célú alkalmazását. Noha ez elsőre furának tűnhet és Magyarországon nem vált elterjedté, ettől még igen hatékonyan használható számos esetben. Hiszen tudjuk, hogy a reiki, bár alapvetően emberek számára (és elsősorban spirituális önfejlesztésre) dolgozta ki Mikao Usui sensei, de az univerzális energiával történő gyógyítás természetesen épp ugyanúgy működik az állatokon, mint az embereken. Hiszen a reiki  energia, minden élő folyamatot támogat és erősít. Ez az írás ezt a nem mindennapi alkalmazást szeretné bemutatni, mely segíthet minden állatbarátnak a különféle problémák megoldásában.

Reiki állatoknak és házi kedvenceknek

Az állatok reikivel való kezelése, mint más alternatív gyógymód egyaránt alkalmazható különféle betegségek kezelésére éppúgy mint általános közérzet javító terápiaként. A reiki állatokon történő alkalmazása évről-évre egyre népszerűbbé válik és egyre több országban ismerik fel a hasznát. E alternatív terápiás lehetőség hatékonyan képes kiegészíteni a hagyományos orvosi kezeléseket (épp úgy, ahogy az embereknél alkalmazzák egyes kórházakban). Az állat reiki természetesen nem alkalmaz gyógyszereket, csak az állatok finom érintésével dolgozik, így természetesen semmilyen ártalommal nem jár az állat számára.

Sőt, az állatok nagyon szívesen fogadják a reikit és számos esetben komoly eredményeket értek el állatbarátok. A leggyakoribb használati forma a fájdalom csökkentése/megszüntetése és különböző viselkedési problémák kezelése. A reiki terápia nyugtató hatással van állatokra és sok esetben segít, hogy a viselkedése elfogadható legyen.

Reiki kezelés alkalmazása állatokon

Számos különbség van az emberek és az állatok reikivel történő kezelése között. Így nagyon fontos a gyors reagálás, hogy minél hamarabb kapjon reiki kezelést például az alábbi esetekben: ingerültség, evési probléma, általános rossz közérzet. Itt is érvényes az a reikivel kapcsolatos alapelv, hogy mennél hamarabb kezdjük meg a probléma kezelését, annál hamarabb fog visszatérni a harmónia állapota. Mivel az állatok nem tudnak beszélni, a gondozónak kell észlelni ezeket a viselkedés területén észlelt változásokat és segítséget nyújtani. (például letargikus állapot, az állat a szokottnál jóval gyakrabban nyalogatja önmagát, nincsen energiája, hogy egyen stb.)

Az állatokra számos baleseti forrás leselkedik. Váratlan baj történhet játék, ugrálás, kergetőzés, idegen tárgyakkal történő ütközés miatt. Így például, ha a sérülés elkezd duzzadni és a folyadék összegyűlik, ez egyre nagyobb nyomást gyakorol a sérült területre, így csökkentve az energia áramlást a területre. Ez akár maradandó szöveti károsodást is okozhat és meghosszabbítja a kezelés idejét.

Amikor valaki reikissé válik, gyakran mindenfajta sérülést és betegségen szeretne segíteni a reikivel. Amikor állatokkal dolgozol, különösen óvatosnak kell lenned. Nem tudhatod, hogy egy beteg állat miként vadul meg, ezért érdemes nagyon óvatosan megközelíteni és nem erőltetni a kezelést. Figyelj arra, hogy az a terület, amit reikizel lehet érzékeny és fájdalommal jár az állat számára.

Amikor megérinted az állatot, azt tedd nagyon gyengéden és finoman. Ne erőltesd, hogy az állat üljön vagy feküdjön, lehet az állat nehezen marad meg egy helyben. Inkább csak az érintett terület fölé helyezd a tenyered. A reiki kezelés ugyanolyan hatásos lesz 5-10 cm távolságról is.

Fókuszálj a problémás területre, de mindenképpen érdemes az állat teljes testét megreikizni mert ez segíti, hogy az visszakerüljön az egyensúly állapotába. Érdemes addig folytatni a kezelést, amíg a kívánt eredményt nem éred el és az állat képes a mindennapos rutinjait ellátni. Az állatok esetében az energia kezelésre adott reakció idő hosszabb lehet, mint az emberek kezelésénél. A kezelés történhet napi rendszerességgel, apró lépésekben hozzásegítve az állatot a teljes gyógyuláshoz.

Ha az állat nem aktív, félénk, nem eszik és nem engedi, hogy közvetlenül kezeljed, ez esetben használhatod a sugárzás technikát* (szerk. lásd: „beaming” – nyugati reikiben alkalmazott technika ) kis távolságból. Ha az állatnak jól esik a kezelés úgyis közelebb fog jönni és hozzásimulni a tenyérhez, míg ha elégséges volt az energetizálás el fog távolodni, szükséglete szerint. Ha nem boldogulsz a házi kedvenceddel, vidd el egy állat reiki terapeutához, aki tanácsokat tud neked adni. Az állatok ösztönösen megérzik a reiki energia magas vibrációját és igénybe veszik szükség szerint. A kezelés segítheti, hogy még harmonikusabb legyen a kötődésed kedvenc állatoddal.

Gyakorlati tudnivalók állatok kezelésével kapcsolatban

Amikor állatokat kezelsz, jó ha tudatosítod, hogy minden élőlény az Univerzális energiát használja és amikor az megfelelően áramlik és telítve van a szervezet, akkor az élőlény egészséges és harmóniában van. Amikor farmon élő állatokat kezelsz reikivel, a legideálisabb, ha az állat megérintését a nyaknál és fül tövénél kezded. Ez megnyugtatja a háziállatokat, és amikor a stressz kioldódik, ez hatékonyan támogatja a gyógyulás folyamatát. Ez után a kezelés folytatható szisztematikusan érintve a többi testrészt igény szerint, hasonlóan az emberek kezeléséhez. Vagy csak helyezd arra a területre a kezed ahol a fájdalom van vagy energetikai egyensúlytalanságot tapasztalsz. Hagyatkozz bátran a belső intuíciódra.

Ha kis állatokkal van dolgod (egér, galamb, pinty, hörcsög, tengerimalac, béka, stb.), egyszerűen csak gyengéden fog a tenyeredbe őket és így közvetítsd az energiát feléjük. Talán megérezheted a heves szívverésük, de az esetükben ez normális és a reiki energia meg fogja őket is nyugtatni. Nyilvánvalóan néhány esetben nem kell megérinteni a kicsiny állatot a nagy tenyereddel, elég ha körülöleled a kezeddel vagy amikor alszik fülé tartva a kezed, hogy minél kevésbé zavard meg. Akváriumban élő halak vagy kalitkában élő vad madár esetén hasonló jó eredményt érhetsz az által, ha 20-30 cm-ről megérintve az akváriumot adod a reikit, így a kis élőlénynek van lehetősége felhasználni a küldött univerzális energiát.

Minél nagyobb egy állat, annál több energiára van szüksége a kívánt eredményhez, így például több kézpozíció szükséges. Ha az adott állat mérgező, ez esetben a távkezelés technikát érdemes alkalmazni. Javasolt az állatok reikizéséből szerzett különböző tapasztalatokat lejegyezni, mely mind hasznos lesz a további kezelésekhez és hogy egyre gyakorlottabbá válj ezen a területen.

Az állatok anatómiájának ismerete is hasznos lehet, tudva, hogy hol helyezkednek el a legfontosabb szervek. Ehhez segítség lehet különböző anatómiai ábrák alkalmazása. Ez azért fontos mert például a macskák és a kutyák szerveinek elhelyezkedése eltérőek! Ez segíteni fogja a kezelés hatékonyságát.

Sérült vagy szelíd madarakat érdemes nyitott tenyérben kezelni, úgy hogy a szárnyak hátra hajoljanak természetes pozícióban és úgy fogva meg a kis állatot, nehogy megnyomd a szegycsontját, hogy szabadon tudjon lélegezni.

Záró gondolatként érdemes megjegyezni, hogy megvadult állatoknál vagy olyanok, melyek szabadon mászkálhatnak ki és be, elkaphatják a veszettséget, mely harapással az emberre is továbbterjedhet. Ilyen esetekben óvatosnak kell lenni, hogy elkerüld a harapást a veszett gyanús állatnál. Ha mégis megtörtént a baj, azonnal fordulj orvoshoz, aki kezelést fog adni. Az állatok reikizését érdemes nem erőltetni, annyit adj, amennyit szívesen elfogadnak. Ez lehet eleinte rövidebb idő lesz, az állat pontos visszajelzést fog adni számodra, számára mikor volt elég a kezelés.

Minden egyes állat egyedi és megismételhetetlen és akkor jó, ha velük dolgozol és nem rajtuk. Ekkor rájössz az állatok szabadságára és megtapasztalhatod segítségükkel a feltétel nélküli szeretet állapotát.

A cikk a „The Messenger” c. folyóirat 1999. márciusi számában megjelent írás alapján készült.

Beteg a kutyád vagy más háziállatod? Had ajánljam tanítványom, akit jó szívvel ajánlok!

TETSZETT A CIKK?

TÉGY MÁR MA A BELSŐ HARMÓNIÁD MEGTEREMTÉSÉÉRT!

Mire vagy kíváncsi?

Keresés

Szerző:

Szabó Gábor

Szabó Gábor

A jikidenreiki.hu blog írója, terapeuta és tanár. Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésem és remélem sikerült hasznos tippet adni a reikivel kapcsolatban. Kérdésed van? Fordulj bizalommal hozzám elérhetőségeimen.

gabor@jikidenreiki.hu
+36-70/414-0508

RENDELD MEG A SAJÁT PÉLDÁNYOD A KÉPRE KATTINTVA!

Tanfolyam időpontok

KÖVESS ENGEM

MEGOSZTÁS

Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg a barátaiddal is:

Jikiden Reiki így szabadíts fel az elmét borító

TÖLTSD LE AZ INGYENES SEGÍTŐ ANYAGOKAT ÉS AZ AJÁNDÉK MEDITÁCIÓT!

Ez segít Neked megelőzni és kezelni a stressz és a zavaró gondolatok okozta pszichoszomatikus panaszokat. Felismerheted a problémáid gyökerét és ha napi 5-15 percet foglalkozol Önmagaddal, életed olyan pozitív irányba mozdul el, amit eddig elképzelni sem tudtál.

Ajándék ebook a reikiről

Íme egy érthető, a reiki témakörét lépésről-lépésre körüljáró, ugyanakkor sok exkluzív információt is tartalmazó anyag, mely garantáltan átfogó és hiteles hátteret ad erről a japán módszerről. Szerezd be most!

Jikiden Reiki 4 témakör 22 érdekes tény a reikiről borító